Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Fukári Valéria: Belgiumi széljegyzetek
tében sugárbeteggé vált embertömegek kisebb tehertételt jelentenének az amerikai nemzetnek, mint jelenleg a forgalmi balesetek rokkantjai. Monsieur Seguin kecskéje csak úgy vívhatja meg küzdelmét sikeresen, ha reggelre maga is farkassá változik? Hídszerep Ha a küzdelem a farkassal az azonosulás irányába szorul (a modern társadalmi mérkőzésekben ez az azonosulási ragály, tudjuk, nem ritka jelenség), akkor a tulajdonképpeni féltenivalót csak az immúnisok és a tudatos ellenállók menthetik át a lehetséges jobb időkre. A régi flamand városokat járva az ember a pénz, a művészet és a nemzeti kultúrák páratlan összeszövődését figyelheti meg. Brugge, Gent, de főleg Antwerpen, ez a híres európai kikötőváros, a XV.—XVI. században például nemcsak nagy kereskedelmi és pénzügyi központ, népek útkereszteződése, hanem a művészetek és a humanista műveltség felvirágoztatója is. A francia származású Christophe Plantin-t, kora egyik legnagyobb humanista könyvnyomtatóját is az vonzza még fiatalkorában Antwerpenbe, hogy — mint XIII. Gergely pápának írja levelében — a világ egyetlen városa sem nyújthatna kedvezőbb alkalmat a mesterség kiművelésére: Antwerpen piacán különféle nemzetek találkoznak, a városban megtalálhatók az összes mesterségek és e mesterségekhez szükséges anyagok; Plantin megítélése szerint itt időtálló munkát lehet végezni. Az óváros egyik terén álló hatalmas házában — ma lenyűgöző, gazdag múzeum — Európa mintanyomdáját építette ki, amelyben 34 év alatt több mint 1500 mű jelent meg. (Korában hihetetlenül magas szám!) Plantin nagy műve, a 8 kötetes Biblia polyg- lotta, ékesen tanúsítja az ifjú Plantin levelében említett kitűnő lehetőségek meglétét. A munka a Biblia teljes szövegének ötnyelvű (latin, görög, héber, arameus, káld) kiadása, a latin kivételével mindegyik nyelvnek szótárával és grammatikájával kiegészítve. Plantin műve csupán egyik példája annak a régi belga hagyománynak, amelynek fő vonását nemzetek és kultúrák találkozása és keveredése, a közvetítő szerep adja. Ennek gazdag tárházát nyújtja régi építöművészetük, ez a szellem munkálkodik a németalföldi humanizmusban, Erasmus örökségében is. Talán történelmük, amely — ahogy ők mondják — az eltűnések és keveredések történelme, edzette őket a közvetítő híd szerepére (i. e. 57-től, Caesar légióinak bevonulásától kezdve egészen 1830-ig mindig valamilyen idegen uralom alatt éltek). Erre gondoltam, amikor részt vettem belga barátaim értékes kulturális vállalkozásának megnyitóján. A belga-francia határ közelében levő vidéki kúriájukat ún. „Centre Culturel“-lé avatták, azzal a nemes célkitűzéssel, hogy ez a szép természeti környezetben álló magányos épület, mely a zavartalan alkotást lehetővé teszi, mindenféle nemzetiségű művészek — festők, írók, zenészek — találkozóhelyévé váljék. Azóta már konkrét terv is született: a jövő nyáron, a Centre Culturel fennállásának első évfordulójára, a csehszlovákiai grafikus művészetet szeretnék bemutatni. Belgiumi emlékeim rögzítése közben eszembe jutott, hogy tavaly télen egy régi csehszlovákiai magyar ifjúsági lapban, A Mi Lapunkban keresgélve akkori érsekújvári gimnazisták nyugati beszámolóira bukkantam. Az érettségi után hárman — Dobossy László, Jócsik Lajos és Deák János — elindultak Franciaországba, nyelvtudásukat tökéletesíteni és világot látni, tapasztalni. írásaik tartalmát azóta már elfelejtettem, de arra emlékszem, hogy igényes és öntudatos szemléletet tükröztek. És még valamire emlékszem egész pontosan: A Mi Lapunknak ugyanabból az évfolyamából csaknem szóról szóra lemásoltam egy cikket, annyira tetszett széles látókörre valló bátor és szép tartalma. A cikket az említett három diák akkori francia szakos tanára, Krammer Jenő írta, és arról szólt, milyen, mire is törekszik az európai diák. Előveszem A Mi Lapunkból készített feljegyzéseimet, s rá is lelek Jócsik és Deák franciaországi írásaira (Dobossytól
