Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Gyurcsó István: Percmutatók (versek)
Gyurcsó István percmutatók (Részletek a költő készülő kötetébőlj Ilyen a Nyár! Így, a Nap hevében érik most minden, érnek a napok, hogy ősszel majd a dér tenyerében dideregjünk, mint hullott csillagok. Most még nyári záporok öntik el szikkadt kertjeinket, még van remény, s a vihar után a méhsereggel a napot köszöntjük, és köszönt a fény ... Csak az ősz ...! a szó kiforrott bora, egy nyár tüze mennyire lesz elég, méltó az őszinte bizalomra, hogy megtölthesd az élet serlegét. Minden perc múlása oldott csomó s újabb bog sorsunk cérnaszál erén, míg elernyed a kéz s a lángoló szív por s hamu a halál főterén. • Nincs a szónak semmi dolga, olyan, mintha nagy úr volna, mintha nem szolgálna senkit, ha meg szolgál, székbe intik: székbe intik: ülj le, szó, ne trillázz, mint a rigó! — Ki tudja, mi jobb a szónak? vagy inkább a szót-mondónak: ha ügyet véd, támadni kell, szolgálatát ki dönti el? Száz kérdés, egy felelet: szolgálj, lelkiismeret! Egy pillanat, s a hirtelen zápor siet pótolni az esőt, ami elmaradt. Hangyaszerelem ázik, bőrig ázik a fák alatt — de vonul a felhő, az ég már kivirágzik, a Nap nevet: szúnyogcsaták lármája hangzik, támad a szigonyos sereg — Veled vagyok, csupasz gyermekkor, veled... A nyárfák lombja ismerős sátor: „Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske ...“ Aranykapun lépek ki a homályból, tükörben nézem magam, tükör a Garam: — Mutasd gyermeki arcomat, pillanat. • Egy régi jóbarát rámköszön: s két pohárban gyöngyöző öröm — Bor, jókedvnek ága, te, borág, virágod ugyan milyen virág, milyen bűvös csoda ... — Soha vidámabb órát! Ilyen az ember, olykor sírna, de nagyot nevet: nyesik a fát is, de kihajt az ág, kihajt a kedv is, mit tehet. Sebeink helyén vastagabb lesz a bőr, a csont is edzettebb, hol egyszer eltörött, de valamire int a percmutató: hiányzik az ember, a gondolkodó, valami csikorog minden perc mögött. — A régi jóbarát elköszön, elfogy a két pohár „öröm“, és minden marad a régiben. • Ilyenkor tél idején ... de ne gondolj most a télre; lehet bármilyen szép a tél, több ruha kell, szalonna, szén, szeretet, ami oly kevés még nyáron is — kezünkben kés, hurok: ki bírja, marja ... ne haragudj e hangra, hamisan intonált, jól tudom, de tél van, hiába tagadom, és ilyenkor csikorog, dörmög az ember, morog — látod, a téltől védeném magam, és őt is, a szép tiszta nyaram, de ilyenkor tél idején
