Irodalmi Szemle, 1967
1967/8 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye
kás mosolyt, amit később Is sokszor észrevettem rajta, ha hatalmas, de titokban lenézett ellenfél csapdájából váratlan és elegáns csellel vágta ki magát. Mint a játékos gyerek, ha kedves furfanggal győz a durva-öklű behemőtokon. — De mit tehetek, mondd? — tárta szét a kezét Tarján. — A határozat úgy szól, hogy Vécseynek azonnal el kell hagynia a szerkesztőséget. — Elhagyja... el... De csak rövid időre. — Hogy gondolod ezt? — pattant föl Tarján. — Atyust „eltávolítóm" a szerkesztőségből: fizetéses szabadságra küldöm Kassára egy fél éVre. Lássák a csuhások, hogy nincs Prágában. Ezzel eleget teszünk a határozatnak. Tarján kutyaszorítóba került. Nem rajongott a kerszocokért. Sem Vécseynek, sem Lacusnak, sem a jó lap ügyének nem akart ártani. Tetszett is neki a váratlan megoldás. De mivel érveljen a szindikátusban? A „kutyából nem lesz szalonna" érv megkerülhetetlennek látszik. És ha ő összeakasztja a szekere rúdját a kerszocokkal, hogyan legyen máskor is, minél többször, a mérleg nyelve? — És aztán mit csináljunk vele? — kérdezte. — Félév nagy Idő, majd kifundálok valamit. Tarján kinyújtotta lobbkezét az asztal fölött. Szokása volt ez, ha ideges lett. — Nem mehetek bele ilyen trükkbe. Nem. Hallhattad, „kutyából nem lesz szalonna!" — Akkor kérlek, vedd tudomásul, lehet, hogy én megyek szabadságra... Ez nálam egy esztendő. Ha ezt akarjátok?... Egy óra múlva indul a vonatom. Dzurányi ki tudott állni az embereiért, és politikai szimata kitűnően működött. A lap nélkül semmit sem ér a két párt, és Tarján mérlegnyelv-szerepe is fuccsba megy. — Hiszen, ha volna rá precedens! Csak egy. De nincs! — Miféle precedens? — Hogy egy szocialistából jő nemzeti lett. Ha csak egyetlen példát tudnál... — Akkor megkártyáznád az ügyet? — csapott le Lacus a kacifántos feltételre. — Ha csak egyet mondasz, akkor meg! — Kezed rá? Tarján fölényes magabiztossággal nyújtotta a kezét. Lacusnak hirtelenében nem jutott eszébe egy jól vágó példa. Időt is nyerni kiment a Kalmár félreeső zöld bódéjába. Minden pennaforgatő tudja, hogy sokszor itt, vagy a vonaton születnek a legjobb ötletek. Mire visszaült az asztalhoz, már megvolt a bizarr ad hominem célirányos válasza. — Állód a szavad, vezérigazgató uram? — Állom. De csak jó példát fogadok el! — Jó példát mondok. El fogod fogadni! — nézett a gyáros-politikus szemébe Lacus. — Ki vele! — Mussolinii — Nyertél! — nevetett föl láthatóan megkönnyebbülve a jófejű Tarján. Atyus el is hagyta a prágai szerkesztőséget, és Kassára ment. Hogy csak féléves fizetéses szabadságra? Azt nem kötötték a kerszocok orrára! Egyik feladata az volt, hogy küldözgessen minél jobb tudományos riportokat. A másik pedig az, hogy minél többet mutassa magát a székesegyház melletti korzón, és mahjongozzon a kávéházakban. Szegény elcsapott újságíró... Hadd nyugodjon meg a klérus. Ekkortájban én Is lekerültem Kassára, egy kultúrestre. Ez is kacifántosán sikerült, ha egészen más okból is. Ott álltam ki először a nyilvánosság elé hitvallásommal, a Kisebbségi Géniusszal, a Renaissance kultúregyesület estjén. Botrányba fúlt. Elmondom a históriáját. IFolytatjuk)
