Irodalmi Szemle, 1967
1967/7 - Krammer Jenő: Fábry Zoltán és a német irodalom
társai közül sokan) e három versre. Mert ezekben kifejezésre jut az a hármas magatartás, amelyet nemzedékünk többé soha szem elől téveszteni nem tudott: egyrészt a világháború tényeinek, az emberiség és emberségünk ellen elkövetett szörnyű merényletnek el nem felejtése, másrészt ember-voltunk, emberiességünk föltétlen megtartása, bármilyen megokolással, palástolással akartak is ezután bennünket embertelenségre rávenni, s végül az ember „szépbe szőtt“ hitének, az emberi alkotó erő sok remek megnyilatkozásának, termékének, sugárzó benső varázslatának: kultúránknak hűséges őrlése. A legpregnánsabban, a legtömörebben és legmeggyőzőbben Adyban találta meg Fábry Zoltán (és vele nemzedékünk) azt az eszmei fogódzót, amelybe az első világháború tébolyától sújtottan megkapaszkodhattunk, hogy új életünk felé az első lépéseket meg- tehessük. De számtalan erősítő élményt, tisztázó útkeresést és felfogásbeli testvéri párhuzamot nyújtott az akkori német expresszionizmus is, hiszen költői ugyanabból a megrázó, megbénító világháborús tébolyból eszméltek fel, mint mi. Indokolt tehát, hogy Fábry Zoltán írói arculatának kialakulását vizsgálva elmélyedjünk e mélyenható irodalmi élményekben, s összegezni igyekezzünk, mit is jelentettek egyenként és összesen Fábry Zoltán világképében. Be kell vallanunk, hogy erre itt és most felelősséggel még nem vállalkozhatunk, viszont nem mulaszthatjuk el az ilyen irányú kutatói feladat fontosságának hangoztatását. S mivel ünnepeljük hetvenéves Fábry Zoltánunkat, talán helyes, ha legalább meghirdetjük ezt a feladatot, vázoljuk irányvonalait és feltárjuk perspektíváit. Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy nem könnyű feladatról van szó. A német expresszionizmus fogalmának, mibenlétének és megnyilvánulásainak tisztázásán, helyes értékelésén, határainak megvonásán évek óta nemzetközi tudósgárda fáradozik, disszertációk, értekezések, önálló könyvek jelennek meg, s tudományos kutató- intézetek gyűjtik, rendezik az eredményeket. A Marbach-i Schiller-Intézetnek külön archívuma van az expresszionizmus irodalmának nyilvántartására. A Fábry Zoltán indulásakor érvényesülő német expresszionista befolyás értékeléséhez mindenekelőtt el kellene mélyedni e kutató munka aktáiban, s fel kellene térképezni azt a kortársi irodalmat, amellyel Fábry Zoltán az első világháború utáni években szoros, szerves kapcsolatot tartott fenn. Nem kétséges, hogy ebben a munkában nagy segítséget nyújthat az az értékes könyvtár, dokumentáció-gyűjtemény, levéltár, amely félévszázados írói munkássága alatt Fábry Zoltán körül felhalmozódott. Valóságos tükre ez olvasmányainak, művelődésének, forrásainak. Figyelembe kell vennünk azt Is, hogy Fábry Zoltán sajátosi írói hivatásérzeténél fogva (műfaja: antifasizmus) impozáns olvasottságából írásaiban mindig csak azt használta fel érvként, bizonyítékul vagy tanúságtételként, ami az emberségért vívott harcát erősítette, vagy a sasszemmel észrevett újabb veszedelmekre figyelmeztetett. Már Csanda Sándor megemlíti Fábry Zoltánról írt tanulmányában1, hogy írónk aszketikus önfegyelemmel főleg azt élezi ki az ismertetett műből vagy olvasmányaiból, ami megalkuvást nem ismerő harcos álláspontját szolgálja. Számára az írói poszt valóságos strázsa, s aki azon áll, annak szerinte — amíg az emberebb embert, az igaz emberséget veszély fenyegeti — nem lehet és nem szabad elméláznia írói alkotások megejtő szépségein, a művészi képzelet játékain: figyelni kell, mindenkor készen a harcra. Fábry Zoltán az első világháborúval több irányba szóródó, nagyon sokrétű ún. expresszionista irodalmi tábor néhány harcos képviselőjének példájára már* korán, a húszas években átváltotta az eredetileg új művészetért, új emberért indított forradalmat a szükségszerűnek látott társadalmi forradalomra, s a munkásmozgalom harcos soraiba lépett. A továbbra is széles körben megfigyelt kortársi német irodalomból elsősorban tehát azt emelte ki és mutatta fel, ami ennek a mozgalomnak az ügyét szolgálta, s azokra a jelenségekre reagált, amelyek a fasizmus veszélyeit rejtették magukban. Szigorúan vett irodalmi szempontból ez önként vállalt megszorítással járt: Fábry Zoltán írásai rendesen nem az egész irodalmi élményt tükrözték, hanem fényszóróként 1 Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből. Szerkesztette Szabolcsi Miklós és Illés László. Akadémiai Kiadó, Budapest 1962. Ebben: Csanda Sándor, Az Ot küzdelme a csehszlovákiai magyar irodalomért, 341 1.
