Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Sándor László: Fábry Zoltán igaza

a tagja, amely a húszas évek elején és közepén — Ady új, emberibb látásmódot, új szemléletet sugalmazó költészetének friss élményével — mohó érdeklődéssel fordult a haladás jegyében fogant Írásművek felé. Ezek közé tartozott a magyar irodalom szlovákiai zónájában Fábry Zoltán publicisztikája is.

Fábrynak e napilapokban, majd néhány évvel később az erdélyi Korunkban és korszakot jelző lapjában, Az Orbán megjelent írásai a haladó német kultúrát közvetítették számomra és nemzedékem számára. Harcos, lendületes cikkei, tanulmányai Bertolt Erechtre, Carl v. Ossietzkyre, Kurt Tucholskyra, Ludwig Rennre, Karl Krausra, Alfred Kerre és másokra hívták fel a figyelmet. Eligazítottak az induló csehszlovákiai magyar irodalomban, helyesen tájékoztattak a magyarországi, elsősorban a budapesti irodalmi és kulturális élet dolgairól. De Fábry publicisztikai írásai, irodalmi tanulmányai és kritikái nemcsak közvetítettek, tájékoztattak, ismeretanyaggal gazdagítottak, hanem határozott állásfoglalásukkal, szenvedélyes hangjukkal gondolkodásra, elmélyedésre, véleményformálásra késztettek, a társadalmi összefüggésekre hívták fel a figyelmet, világnézetileg hatottak és átalakítottak. Nemzedékem és a következő évjáratbeliek hosszú sora vallhatja tanítómesterének Fábry Zoltánt. Az időszaki sajtóban megjelent harcos írásai — amelyek immár idegen nyelveken is hozzáférhetőek — nagy tömegekhez jutottak el, hatásuk alól igen gyakran még a jobboldaliak sem vonhatták ki magukat. Ugyanez áll előadásaira, beszédéire is, amelyeknek meggyőző érvelése, szug- gesztív hangja mindig célba talált.

És ezen a ponton kell szembeszállni egy Fábryval kapcsolatban elterjedt egyoldalú, hamis beállítással. Méltatóinak, kritikusainak egy része előszeretettel nevezi Fábryt „stószi remetének“, a négy fal közt élő, a falusi csendben, visszavonultságban meditáló, alkotó lrónak. 1931-ben még Kassák is „Falusi magányában tilinkozó spirituális tehenesgazda“-ként aposztrofálja Fábryt, holott a valóság mást mutat. Fábry természetesen nem jószántából él az istenhátamögötti Stószon. Köztudott, hogy betegsége körülményei kényszerítik erre. Ugyanakkor azonban szüntelen keresi a kapcsolatot nemcsak a magyar nyelvterületen élő barátaival és elvtáijsaival, hanem a nyelvterület határain túli, másnyelvű fegyvertársakkal is. Amikor teheti, személyesen is megjelenik Kassán, Pozsonyban és egyebütt, résztvesz megbeszéléseken, tanácskozásokon, gyűléseken, előadásokat tart, az élőszó erejével agitál.

íme, néhány beszédes példa három-négy évtized távlatából! 1931 tavaszán, Ludwig Renn és Hamilton társaságában, a Nemzetközi Munkássegély expedíciójának tagjaként résztvesz a kárpátukrajnai éhező tömegek helyzetének kivizsgálásában... 1936 márciusában, a fasizmus előretörésének időszakában — beteg szívét nem kímélve — előadó- kőrútra indul Szlovákia és Kárpát-Ukrajna magyarlakta városaiba és mindenütt nagy tömegek előtt tartja meg A kultúra védelmében című előadását... 1938 júliusában Klement Gottwald, Major István, Viliam Široký, Laco Novomeský és Marie Pujmanová társaságában ő is beszédet tart a kassai antifasiszta manifesztációs nagygyűlésen... És

— jól tudjuk — a párt hívó szavára Fábry máskor is készségesen ment és beszélt, agitált, érvelt a tömeggyűléseken, konferenciákon, előadótermekben, mindenütt, ahol a kultúra, a béke, a humánum mellett kellett szót emelni.

Csaknem öt évtizedes töretlen közírói, kritikusi és előadói tevékenységéből, a fasizmus ellen folytatott következetes harcából így kerekedik ki Fábry Zoltán igaza: kommunista humanizmust sugárzó életműve valamennyiünk erősítésére és gyönyörűségére.