Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Leopold Lahola: A világ négy sarka
Leopold Lahola: A világ négy sarka (Elfelejtett szlovák darab felújítása a komáromi Magyar Területi Színházban/ 1948-ban mutatta be először a pozsonyi Nemzeti Színház A világ négy sarka c. darabot, szerzője nemsokkal ezután Izraelba emigrált, majd Münchenben telepedett le. A közben eltelt tizennyolc év alatt színházaink nem tűztek műsorra Lahola-darabot, csak a legutóbbi hetekben került sor Napfoltok című drámájának bemutatására a zólyomi Ta- jovský Színházban, s A világ négy sarkának felújítására a komáromi Magyar Területi Színházban. Vannak persze darabok, amelyeknek egy két évtizedes várakozás csak javukra szolgál, kiszélesedik a nézők horizontja, az időzített mondanivaló általánosabb érvényűvé válik, kilép a rákény- szerített közvetlenség és közvetettség béklyójából, megnő metaforáinak hatóereje. Sajnos, A világ négy sarka nem ezek közé a darabok közé tartozik, s ha már Laholára esett a választás, jobb lett volna a Tajovský Színház példáját követni, s Napfoltok című drámájának a bemutatásával próbálkozni. Annál is inkább, mert a Napfoltok későbbi, érettebb alkotás, drámai konfliktusa összetettebb, korszerűbb, meggyőzőbb. S A világ négy sarka minden tiszteletreméltó humanista szándéka dacára didaktikus, sematikus mű, az elmúlt évek nemhogy növelték volna hatóerejét, hanem inkább felfedték belső naivitását, leegyszerűsített pszichológiáját. Igaz, a komáromi felújítás mostani rendezője, Lukáč Viktor, megpróbálta az előbb említett metaforák szárnyaira bízni a darabot, s bevezetőjében ezeket írja: „»A világ négy sarkau ma már nem a Szlovák Nemzeti Felkelésről szóló színdarab (talán nem is volt az soha, csak a háború utáni időben igen erősek voltak a benne rejlő hasonlatosságok), ma úgy értékelem ezt a színdarabot, mint egy küzdelmekről, összetűzésekről és állásfoglalásokról szóló művet, de nem a harcterek és a vérátömlesztések világában." Lelkes kísérlete azonban nem jár eredménnyel, mert a darab belső traverzei nem bírják el az időtlenség súlyát. Nem Lukáč érvelésében van a hiba, elvégre minden dráma küzdelmekről, összetűzésekről és állásfoglalásokról szól, a hiba ott van, hogy A világ négy sarkában ezeknek az általánosított fogalmaknak hiányzik a kellő művészi hitele és intenzitása. A darab központi mondanivalója körülbelül az, hogy miként válik Yorika festőművész, a semlegesség és az anti- militarizmus híve, a harcos humanizmus hirdetőjévé, s végül vértanúvá. Figurája körül a felkelők fehér és a megszállók fekete figurái statisztálnak. E fehérfekete szereplők didaktikus mondatokban és erkölcsi példázatokban vitatkoznak egymással, s fékezik az egyébként ügyesen bonyolított cselekményt. A cselekménybonyolítás kétségtelenül a szerző legerősebb oldala, csakhogy ebben a kivégzésekkel végződő háborús tablóban az események önmagukban nem olyan új- szerüek, hogy elbírnák a gondolatok üresjáratát. Az elmélyültebb elemzést néhol ügyes és hatásos csattanók, másutt erkölcsi szólamok és hősi pátosz helyettesítik, és magával a darab központi alakjával is baj van; Yorika ugyanis nemcsak antimilitarista, nemcsak semleges, hanem gyakran korlátolt alak is, s ez mosolyt ugyan kelthet, de rendszeresen megszakítja az igazi feszültség áramkörét. Ezért hat annyira szólam- szerűen Yorika szájából a darab végső, receptszerően előírt szentenciája: „Azt hallottam, hogy ön újságíró" — mondja a szinte bábszínházi eszközökkel levegőből előránclgált svájci újságírónak, és így folytatja: „írja meg az újságban, hadd olvassa mindenki, írja meg, hogy a háború rossz. Hogy el ne felejtsék... És írja meg, hogy Yorika festő azt üzeni, hogy ne higgyenek az embereknek, akik kiállításokra járnak, akik színházakban, hangversenytermekben ülnek, és csodálják a Cézanne-okat, Moliére-eket és Bachokat. Ilyenek manapság százával pusztulnak el nálunk is, és talán másutt is... Írja meg nekik, hogy a vén Yorika addig nem hisz semmilyen kul- túrnemzetben, semmilyen huszadik században, semmilyen jótékonyságban, se felebaráti szeretetben, semmiben,tetszik érteni, míg az embernek itt a földön