Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - DISPUTA - Dobossy László: Az ír király és a walesi bárdok
dern polgár álnoksága, üressége, gyávasága a hajdani polgárok — zord és puritán husziták — emberségével összevetve. A másik módszer — amelyet Mikszáth is alkalmazott — továbbmegy, minthogy elsősorban a kortársi világ intézményeit veszi célba. Az iró föltámasztja a Szigetvár védelmében 1566-ban hősi halált halt Zrínyi Miklóst és társait; végigvezeti őket a felszíni csillogású századvégi magyar társadalom különböző rétegein; szembesíti a múltat a jelennel, az igazi hősöket a szájhősökkel. Szellemesen bizonyítja, hogy a „régi dicsőség“ csak szólamokban él; mihelyt hús-vér emberként jelennek meg a magasztalt múlt hősei, senki sem tud velük mit kezdeni, s a kezdeti zavart lelkendezés után mindenkinek legfőbb gondja, hogy valamiképp megszabadítsák a maguk hazug valóságát a kellemetlenül és kiábrándítóan őszinte ősapáktól. Világos, hogy az írói szándék itt is lényegileg ugyanaz, mint Svätopluk Čech szatírájában: a felemás polgárosodás folytán bekövetkezett erkölcsi hanyatlás, közéleti romlottság bírálata. Mikszáthoz hasonlóan — s úgy látszik, az Oj Zrínyiászban vibráló ötleteket is felhasználva — szintén tudatos társadalmi szatírát írt Radoje Domanovic 1901-ben, Markó királyfi ismét a szer- bek közt (Kraljevió Marko po drugl put medu Srbima) címmel. A téma nagyjából megegyezik a Mikszáth-regényével: a tartalom nélkül továbbélő romantikus hős-mitosz leleplezésén túl az egész korabeli szerb társadalom uralkodó rétegeit és irányait állítja pellengérre. A legendás Markó királyfi hallja az égben, hogy költők és politikusok minduntalan őt emlegetik, reá hivatkoznak, hozzá fohászkodnak. Visszajön hát a hö szerbek közé, kíséretével együtt. Itt persze idegen világ fogadja; ő csak szólamnak jő, nem valóságnak. Hőstettet visz véghez, mely miben sem marad el a hajdaniak mögött, ám azért most börtönbe lökik, dicső harci ménjét a lővasút- társaságnak adják. Ismételt kalandok és csalódások után pandúrként szolgál egy ideig, de ezt sem bírja sokáig, s visszatér az égbe... Világos, hogy Itt — akárcsak Mikszáth regényében — más, konkrétabb szerepe van a társadalmi szatírának, mint a mintául idézett nyugati művekben. A fejlődés azonos üteme — e műfajban is — párhuzamos jelenségek kialakításához vezetett. Ilyen és hasonló párhuzamok bőven kínálkoznak irodalmainkban. Az ír király és a walesi bárdok allegóriája, a husziták magyarországi harcainak több változatú ábrázolása, Zrínyi Miklós és Markó királyfi képzelt kalandjainak szatirikus megidézése csupán csipetek a bőven kínálkozó anyagból. Előbb-utóbb vállalkozni kell az egész anyag gondos leltározására, összehasonlító kritikai mérlegelésére, tudományos feldolgozására. Ebből persze nem maradhat ki az újabb és legújabb irodalomban megfigyelhető funkció-változás sem, amelyről más alkalommal írtam ismételten: a szimbolista, majd avantgardista kifejezési eszközöknek közéletileg cselekvő, politikailag elkötelezett költészet szolgálatába állítása. Most csupán vázlatosan akartam jelezni, hogy műveltségünk múltjának és jelenének teljesebb megértéséhez mily sok hasznot meríthetnénk az ilyesfajta vizsgálódásokból...
