Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Vítězslav Gardavský: Az isten még nem halt meg
Vítézslav Gardavský az isten még nem halt meg »Pascal« „Képzeljük el megbilincselt és halálra ítélt emberek sokaságát, akik közül mindennap néhányat a többiek szeme láttára megfojtanak, s a hátralevők mind tudják, hogy rájuk is felebarátaik sorsa vár; fájdalommal és reménytelenül nézik egymást, és várják, hogy a sor rájuk kerüljön.“ Pascal szerint az ember kétségbeesett lény Pascal az emberi sorsnak ezzel a komor képével nem kozmikus kétségbeesést hirdetett, ellenkezőleg, tiltakozásra szólítja fel az embert, hogy ne nyugodjék meg ebben az állapotában, de keresse a kielégítő megoldást. A természettudósnak az a meggyőző dése jutott így kifejezésre, hogy a természettudomány fejlődése önmagára hagyatva csak kétségbeesésbe torkollhat, s csak a vak természettudomány lehet derülátó. Pascalnak ez a meggyőződése a kiindulópont, hogy megalkossa s a Gondolatok 309. fragmentumában felvázolja a szubjektum keresztény koncepcióját. __ „A sztoikusok azt mondják: Forduljatok önmagatokba, s megtaláljátok a nyugalmat. Es nincs igazuk. Mások azt mondják: Törjetek ki magatokból, mulatozásban keressétek a boldogságot. Es ez sem igaz, mert az emberre rátörnek a nyavalyák. A boldogság nem lelhető jel se rajtunk kívül, sem önmagunkban, csak az Istenben, tehát kívül önmagunkon, és önmagunkban." Pascal e kétféle magatartást — kifeléfordulást és eltárgyiasodást, s a befelé fordulást és szubjektivizálódást — egymástól elszigetelten az ember önmagától való elidegenedésének tartja. Keresi köztük a dialektikus kapcsolatot. Keresi, és — nem tehet másként — a teizmusban kell keresnie. Az Isten, ahogy a skolasztikus teológia és Aquinóí Tamás felfogja — az emberen kívül, az egekben lakozó isten mint a bizonyító ész tárgya — Pascal számára teljesen elfogadhatatlan. Az az isten, aki csak az egekben lakozik, nem Isten. Ugyanúgy az állandósult szubjektív élményként felfogott Isten is elfogadhatatlan számára, és az is távol áll tőle, hogy „az isten teljességgel az én magánügyem“. Az ő istene Jézus, az evangéliumok istene, aki az emberben rejtezik, valamint annak előképe: Abrahám, Izsák és Jákob istene. Benne találta meg Pascal az emberi szubjektum egzisztenciális megoldását, bár ez a tudomány számára elérhetetlen. Jézus: ember, aki magába rejtve hordja az istent. Jézus: isten, aki emberként van jelen; közel áll hozzánk, s ugyanakkor nagyon távoli Isten. Pascal nagyon is tudatában van e hit Ingatag voltának. Nem állhat meg az ész bizonyítékai előtt, s a hitetlent az érzésből fakadó bizonyítékok nem győzik meg, mert közvetíthetetlenek. Azért arra hív fel bennünket, hogy tegyünk fel mindent istenre: mert semmit sem veszíthetünk, de mindent nyerhetünk vele. Pascalnak viszonylag kevés érzéke van a spekulatív teológiához. Az ő keresztény hite az életre alapozott hit, Jézust valóságos történelmi alakként fogadja el, tehát az evangéliumokat szószerint veszi. A Jézusba vetett hit Pascal számára mentőöv gyanánt szolgál, belőle meríti azt a meggyőződését, hogy az ember megérti önnön ember-
