Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok" regénye
— Névtelen levél volt. — Láthatnám? — Ha nem írja meg az újságban, hogy megmutattam — és elővette a levelet. Kockás noteszlap volt. Sűrűn teleírva. Primitív írás. Utána nyúltam. Baljával elhúzta a cédulát, és gyorsan visszatette az iratok alá. Kezet nyújtott: — Tiszteletem, szerkesztő úr! — Csak még egy kérdést — ráztam a kezét. — A szabó volt? — Nem! — Akkor a segédje volt, akit váltani küldött? Mosolyogva tárta szét a kezét, és kissé bólintott. — No, s bohom, isten vele! — és kedvesen kikísért. 10. A Moldva-parton Erőre kapva kóboroltam a szabadlevegőn, a régies utcákban, amíg a Moldva-parton- találtam magam. Prága szép. A „pesti“ oldalról romantikusabb, szembeszökőbb, várszerűbb a Hradzsin, mint a budai vár. Kisebb ugyan a folyó, de sűrűn díszük fölötte híd. Kár, hogy itt nem jár hajó, legfeljebb csónak. És hogy a víz a Várat nézve itt balról jobbra folyik. És mennyi templom, mennyi torony! S zöld bronzrozsdával mind múltat és történelmet hitelesítve. A Hradzsin fölött a Szent Vitus templom gót tornyai mögött lapul meg az aranycsinálók pici utcája, parányi alkimista műhelyeivel. A szobordíszes Károlyhíd „budai“ oldalán egymást érik a barokk kupolák. És itt, a kis sziget mellett, csupa arasznyi utca, templom templom hátán, kiskocsmák, századok. Vozári Dezső, a körülbecézett költő-művész a minap mutatta meg Svejk kiskocsmáját. A partról visszabodásztam a csöpp utcácskák közé kiskocsmát keresni. Rettentően megszomjaztam. A Szent Vencel templomtól a kis, zömök Cirill—Method templomhoz kódorogtam. Az egyik törpe utca híres Klastrom-sörözőjét, az „U fleku“-t kerestem, amelynek sörét még a hercegek-királyok sem ihatták máshol, csak a kolostorban, a barátok sörfőzdéjében. Nem találtam. Bosszankodtam, hogy több a templom, mint a kocsma. Később ez a templom világhírű lett. A német Protektorátus idején itt bujkáltak a kripta alatti üregben azok az angliai cseh ejtőernyősök, akik a vérszopó Heydrichet, a náci-triász főfő gonosztevőjét, a 4-es számú birodalmi autó tulajdonosát Prágában kinyírták. Ezért pusztult el Lidice is: bosszúból. Szomjas voltam, és a gondolataimat is rendbe akartam szedni. Számvetést csinálni. Először is, hogyan számoljak be letartóztatásomról? Komoly cikkben? Nem megy. Inkább egy krokit írok. Most mindjárt. A klastrom-kocsmát nem lelve, egy kiskocsmába tértem be. A korsót egy cúgra lehúztam. Papírért nyúlva, a zsebemből a verskézirataimat húztam ki. Nézegetni kezdtem őket. 11. A láthatatlan gárda Károly bácsi, a híres Rábely nyomdászdinasztia utódja megígérte, hogy a „Gömör“- jének írt és írandó cikkeim honoráriumaként maga szedi ki üres óráiban a Százados adósság után Losoncon, a második állástalanságom idején Batyiban, aztán a tavaly Kassán írt verseimet. „A Gömör kiadása lesz“! Ezeket rendezgettem mostanában kötetbe. Ezekben a versekben már messze túljutottam a Százados adósság idegen hatások ellen nem is védekező, kamaszos, muszáj- akarnok légkörén és tapogatódzó magam-keresésén. Ezeken már Simándy Pál és a Madách-kör pendítő és fölszabadító jó hatása érződött. Majd elküldöm őket Simándynak is, Fábry Zoltánnak is. Hiszen a láthatatlan gárda három éltagjáaak hármunkat tartottam. „Nincs rajtunk semmi jelzés, se rang, se szín, se ábra, nincs köztünk bűn, se gaztett, mi szerződést szerez, s az ő arcuk se jelzett fénylőbbre vagy sutábbra, rajtuk se jsillog mindig egyenlőforma mez:
