Irodalmi Szemle, 1967

1967/5 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Ady Endre cseh fordításban

Ady-kötet? Nem lehet szótlanul hagyni ezt a jelenséget. Ez a rossz Ady-fordí- tás kínosan kivilágítja irodalmi érintkezéseink térségét. Adyt a csehek nem ismerték, s ezekután sem fogják ismerni. Legkevésbé érinti az ilyen mű éppen az irodalmi világot, rá se hederít. A cseh irodalmi kritika nem foglalkozik magyar fordításokkal. A cseh író és olvasó újra elkerüli Adyt, a modern ember és a közép-európai nemzeti sors Integrációját. Adyval Prágában pontosan az ellentéte történik annak, ami Petőfi érvényesülése volt száz évvel ezelőtt. Akkor a mai kulturális egyezményt az írói érdeklődés helyettesítette. Petőfit, mint ismeretes^ nem kisebb költő, mint Jan Neruda kalauzolta a cseh irodalmi és politikai figyelem fénykörébe. Neruda Petőfiért látogatta meg Magyarország síkabb vidékeit s Pestet. Petőfi első cseh antológiája, a Tűma-Brábek-féle, lehatolt a proletár rétegekig; a múlt század cseh munkáskalendáriumai s Antonín Zápo- tocký regényes önéletrajza Is ezt bizonyítja. Petőfi még a XX. század legelején is olyan nagy cseh költőt nevelt, aminő Petr Bezruč volt. Adynak viszont nem akadt cseh útegyengetője, Ady forró és forradalmi lírája nem Is érintette a cseheket.

Amikor az Ady-líra a kát világháború közti korszakban a legérezhetőbb volt a dunai nemzeteknél, a csehek mindössze két vékony versfüzetke erejéig ismerkedtek, néhányan, Adyval. S Mirek Elpl és Bohumil Müller fordítása méltatlan volt Adyhoz. A cseh értelmiség elvesztette egyik legnagyobb kortársát, aki több felismerést közölt volna velük a magyarságról, mint a Benes-dlrigálta ismertetések, amelyek tudvalévőén nem tettek különbséget magyar nemzet s a Horthy-korszak uralkodó rétege között.

Ady cseh megkerülése annál különösebb, hogy ugyanakkor a szlovák értelmiség megszerezte magának az azonos hangon zengő Adyt teljes magyar életérzésével, a dunai sorsközösség lírai mágiájával. Csehszlovákiában tehát kétféle Ady-kép alakult ki: egy elmosódott, a fénykép-negatívumra emlékeztető cseh Ady-arckép, s egy, a magyar eredetiből közvetlenül és zseniálisan áthozott szlovák képmás. Ez a kétféle Ady kétféle művelődéstörténeti vonalra mutat. Nem kétséges, hogy a szlovák Ady-tolmácso- lások hosszú sora, főleg Štefan KrCméry, Emil Boleslav Lukáő, Ján Smrek és Valentin Beniak munkássága, a magyar költő legjobb idegen nyelvű formája. Élő híd, eleven párbeszéd magyarok és szlovákok között. S a szlovák Ady azonos erővel hat Ady román nyelvű fordításaival, amelyek ugyancsak sikerűiteknek mondhatók, s amelyek ugyancsak magyarul kitűnően tudó, sőt Goga esetében Adyval is barátkozó, Adyt jól Ismerő költők eredményei. Azonosan hatottak a szlovák fordítások a horvát, szlovén és szerb Ady-fordításokkal, amelyek tud- tunkkal Ady-légkört hordanak, s pozitív hatásuk magyarok és délszlávok szellemi érintkezésében nem jelentéktelen.

Minden összehasonlító magyar szemlélőnek nyilvánvaló, hogy Ady Endre és költészete 1919 óta, amikor a magyar forradalmi mozgalom élén haladó Ady testi mivoltában elenyészett, változatlanul a Dunatáj sorsértő és sorsoldó prófétája. Nemcsak jő költő, nemcsak korszerű és modern kezdeményezésével, szabadságának kinyilatkoztatásával, ő- szinteségével az, hanem humánuma fél- reérthetetlenségével. Ember volt az embertelenségben, s költészetében tovább él az ő országa és népe: egy haladó és harcoló nemzet, aki szomszédaival egyenlőséget és baráti együttélést kíván, s ennek ezredévnyi hagyományait idézi. Ady erkölcsi magatartásának hűsége az, ami segített feloldani körülöttünk az ellenséges hangulatot. Mi ezt az oldást éreztük a húszas és harmincas esztendőkben Ady közvetlen hatásának, s nem azt, hogy a Zozó levelét Reinitz zenéjével nemcsak magyarul, de románul is énekelték valamely Ady-esten. Jóleső elismerésként vettük tudomásul a nyugati és távoli Ady-fordításokat, mint egy magvar költő érvényének megnyilvánulását, de dobogó szívvel valóban csak szomszédaink Adyját kerestük és figyeltük. Jaj, ne hamisítsa meg senki fordító! Egyetértünk Fábry Zoltán Ady- analíziseivel, hogy a közép-európai anti- fasizmusnak leghatásosabb poétája, pa- tétikus értelmezője éppen Ady volt. Ma is az!

Azért érezzük hiányát a cseheknél súlyos hibának, s elrajzolását elejtésének. Húsz évvel ezelőtt František Halas és Vilém Závada hatvankét Ady-verset hozó első antológiája reményt keltett, hogy bár elkésve, valahogy megszületik mégis a csehek Adyja. Különös, de a két kiváló cseh költő igyekvő tolmácsolása is elveszett a könyvtárakban, sem az iro-