Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - MAI FRANCIA KÖLTŐK - Versek
Valentin Beniak nehéz most a nyáj pásztorának Nehéz most a nyáj pásztorának, perzsel a dél szememre álmok szállnak. Add, Uram, hogy Yokohamában lehessek papod, zöld pagodában. Elaggott brahman oktatna ott jelekkel, gongra ébrednék narancsfáim közt reggel. Csöpp teázókban méz lenne minden estém, csücsöri ajkú gésák csókjait lesném. A Fudzsijama körül hosszan vinne a vonat, én meg festenék: tájképet, sárkányosat. Kipp-kopp, kis fapapucsom kenyeret kéreget, bejárom selyemfelhőként a mandarin eget. Játékká enyhülj, nyugati strófa, bölény, dorombolj, mint a macska jókedvű isten ölén, mert ha a föld meginog, és sűrű zápor hull rám, s aranyszín lepkéket hord lábamhoz a hullám, kelyhemet kiitatva kínál majd harakirit, s fölöttem kolibrikkal daloltatja, hogy: csirip-csirip. a ló, mely csöndeskén szekér előtt... A ló, mely csöndeskén, szekér előtt, fülét hegyezi — míg a délelőtt zsibong köröskörül — szelíd, süket, csak áll, s egy utcával odébbüget, ha gazdája gyeplőt ránt — s ott tovább kísérti szénák fanyar íze, míg ura kínálja az ősz kincseit, s mint horgászbotot rázza ostorát. Napok őrlődnek, forog a kerék, sorsunkat kezében tartja az ég, a fű kisarjad, beérik a zab, amint a nyár heve mind igazabb. Kígyózik az út széles völgyeken, mezőn, mely virágos köntöst terem, s a csöngettyű csengő szava eláll, s a kis ló a szekér előtt megáll: feje részegen lóg — mi bújt belé? —, gazdája hiába rugdossa, ö fölnyerít, hangja bús, mélyről jövő, s négy lábát kinyújtja az ég felé. a gyermek és az eb Éjszaka eb csaholt rom kemencénk mögött vén üveges a hold arra ment röhögött Harang riasztva költ sárgás eső esik cseppjei összedőlt házunkat verdesik Dunyhába bújtatott bölcsőm viszi az ár dülöng mint megkopott öreg postabatár Bölcsőm mellett kutya nevettető e kép úszik a kis suta habot prüszkölve szét Az emlék ríkat ám játékok reggelén kimúlott jó anyám eb társa lettem én Szervátiusz Jenő: A kis Cséti, tiszafa, (1965)
