Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - Mirko Markovics: Hemingway a jó barát
A parton tömegbe verődve egy csomó asszony, gyermek és néhány öreg halász várakozott. Alighogy a yacht felbukkant, máris integettek — ki kézzel, ki sapkával. — Ünnepi fogadtatás, Ernest — mondtam. — A halat várják ők, nem engem! Az éhes gyomor a kenyéren kívül senkit és semmit nem ünnepel, Mike! Amikor a yacht kikötött, az egyik matróz kezdte a partra dobálni a feldarabolt húst, ügyelve, hogy senki ne vegyen kettőt egyszerre, s hogy mindenkinek jusson belőle. — Kommunát akarsz alakítani, mint Owen, Ernest? — Várj csak, ki is volt az az Owen? — A homlokát dörzsölgette, s próbálta felidézni. ■ Hemingway negyvenedik születésnapja Egyszer egy halászat után, búcsúzás közben Hemingway megkérdezte, szabad vagyok-e másnap este, szeretné, ha eljönnék hozzá vacsorára. A születésnapját ünnepelte. Megegyeztünk, hogy értem küldi a kocsiját, mivel elég messze lakott Havannától. Tágas bungalója egy nagyrészt fenyves erdővel borított domb tetején állt. Kissé lejjebb, ötven méternyire, nagy medence fehérlett. Még világos volt, amikor megérkeztem. Egy teherautóról jeget raktak a medencébe. Jég nélkül meleg volt a víz, és kellemetlen lett volna benne fürödni. Aggodalmam, hogy sok lesz a vendég, alaptalannak bizonyult. Az ünnepelttel együtt öten-hatan jöttünk össze. Nem tudom, miért, Hemingwayt aznap este — bár a születésnapját ünnepelte — nem a legjobb kedvében találtam. Behívott a dolgozószobájába. Az asztalon, az írógép mellett, szanaszét hevert az Akiért a harang szól kézirata. Megkért, fordítsak le neki egy levelet: az egyik moszkvai kiadótól kapta. — Hát nem mulatságos, Mike? ... Ügy látszik, ez az ország, ahol a legtöbb olvasóm él ... Ha jók az értesüléseim, mindent, amit eddig írtam, lefordítottak oroszra... — Egy biztos: vagy ez az, amit te „orosz propagandának“ nevezel, vagy te magad is „propaganda-műveket" írsz — tréfálkoztam a „propagandáról" való gyakori vitánkra célozva. — Ej, de rosszmájú vagy te, Mike! Lefordítottam neki a levelet, melyben a kiadó értesítette, hogy a Goszbankban nagyobb pénzösszeg van rubelben a nevén. A Moszkvában oroszul kiadott müveiért járó honorárium volt ez, de az összeget csak a Szovjetunióban költhette el . . . — No, Mike, hát elmegyünk-e? Ügy élünk majd, mint Bender (Hemingwey igen szerette Ilf és Petrov szatíráját)... Mondjuk, a Kaukázusban, he?... Beleegyezel? — Először is: sürgős dolgom van, másodszor pedig: még New Yorkba sem tudok eljutni, nem a Kaukázusba . . . ■ „Akiért a harang szól“ Amint már említettem, Hemingway ebben az időben írta egyik legjobb könyvét, az Akiért a harang szól című regényt. Halászat közben a „Pilar“ fedélzetén olvastunk fel belőle egy-egy oldalt. A regényen dolgozva Hemingway újra átélte Spanyol- ország tragédiáját... Hemingway nem félt a megjegyzésektől (melyek persze nem irodalmi természetűek voltak), várta, sőt maga kényszerítette ki őket, noha makacsul védte a saját álláspontját, elképzelését. A Bruneta melletti támadás megítélésén vesztünk össze (1937 nyara). A Harangban többek között szó volt a köztársasági seregnek erről a hadműveletéről. A szerző a kézirat egyes változataiban túl szigorú volt egyik-másik parancsnokkal szemben. Sajátos hemingwayi tömör, lakonikus szarkazmusával „felaprította“ őket. Mindketten tudtuk, kiről van szó, így minden kertelés nélkül beszélhettünk. Ez megkönnyítette a vitát.
