Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Hová vezet az út (Jack Kerouac: Úton)
mennyé, példaképpé és az egész világ érdeklődésére számot tartó alakká nőtt; ő az amerikai „beat generation“ első irodalmi képviselője. Azoknak a fiatalembereknek a (prototípusa, akik annyi meghökkenést és elutasítást, botránko- zást és bámulatot ébresztettek társadalmukban. A beat (olv. bit) szó magyar jelentése „letört", vagy „feldobott“, s a „beat generation" csodálói „szent" értelemben is használják. A beatnik szent, mint Dean Moriarty, egy modern apokalipszis áldozata, aki elég az élet által, az életért. ~ Van ebben az életérzésben valami tragikomikus, kétségbeesett romantika, hasonló Don Quijote romantikájához, aki dárdával rohant a szélmalomnak, és nevetség tárgya lett. Dean Moriarty úgy harcol a társadalom ellen, hogy semmibe veszi törvényeit, felrúgja erkölcsét, és senkivel sem törődve igyekszik megvalósítani önmagát. Küzdelme — harc az egyéniségért. Ügy él, ahogy akar, ami nagy szó a modern társadalomban, az emberi közösségben, ahol ősi törvény, hogy a köz érdeke vaskövetkezetességgel maga alá gyűri az egyén érdekeit. Bár azért Deant mégsem lehet maradéktalanul összevetni Don Quijotéval. A bús képű lovag nem rombolta földig a szélmalmokat, a csatába az ő lándzsája tört belé, nem okozott kárt, Dean Moriarty azonban szélsőséges individualizmusában szenvedő feleségeket és ellátatlan gyerekeket hagy felelőtlenül maga után. Reá az emberi együttérzés és rokonszenv legelemibb törvényei sem vonatkoznak. S ha valamire — ételre, autóra — szüksége van, lop, ha másképp nem tudja megszerezni. Egyéniségének egyetlen megdöbbentő tulajdonság a lényege: a lelkiismeret teljes hiánya. Maga mögé sosem néz, nem ismer lelkiismeretfurdalást, képtelen megbánni bármit is — minek róla beszélni, mondja —, s az önvád lelket tisztító fürdője számára ismeretlen. Ű az isten. Nincs mit megbánnia. A világ ő érette van. Dean Moriarty közösségi életre alkalmatlan. Említettem már, hogy Kerouac könyve nyugtalanító felelet. Nyugtalanító, mert jó író írta, s ezért igaz valóságot tartalmaz. Az 0 ton irányregény, egyféle magatartásformát szuggerál. Dean Moriarty jellemző tulajdonságai egyre fokozódnak benne, az író gyakran ismétel, hogy kihangsúlyozzon valóságelemeket, s az élet tüzében égő beatnik alakja így lesz egyre szuggesztívabb, de egyidejűleg egyre irreálisabb is. A végén már alig beszél, csak dadogni tud, és beleőrül abba, hogy él. Kerouac felnagyít egy magatartásformát, hogy növelje hatását, s ebben rejlik a könyv irányregény jellege (gondoljunk Szabó Dezső Elsodort /űZujára, vagy a sematikus termelési regényekre!). S a hatás érdekében (vagy talán nem talált más megoldást? ) a szentimentalizmussal is ösz- szekomáz: a barátaitól elhagyott, félőrült Dean az utcasarkon szentimentális figura. Miért nyugtalanít hát a regény? Mert ha egy jó és őszinte író a maga társadalmában ilyen magatartásformát kínál az embereknek, akkor arra reális oka van. Az okot könnyű leegyszerűsíteni, és azzal magyarázni, hogy Dean Moriarty és társai egy túlhaladott, halódó és romlott társadalom ellen hadakoznak. Ez nem teljes igazság. A beat- nikeknek a szocialista társadalmakban is akadnak híveik, csodálóik és követőik. Ez pedig azt jelenti, hogy élet- szemléletük nem annyira a társadalmi formához, mint inkább a modern technikai civilizációhoz, a bonyolult életformához és az ebből következő elszemélytelenedéshez fűződik. Olyan dolgokhoz, melyek nálunk is érvényesek, s amelyek egyre inkább éreztetik — pozitív és negatív — hatásukat és jelenlétüket társadalmunkban. Akkor pedig okunk van a nyugtalanságra. Sal Paradise a könyv végén így meséli el egy élményét: „Ősszel aztán magam is hazaindultam Mexico Cityből. Egy este, már a határon túl, éppen La- redóval átellenben, a texasi Dilley-ben az éji bogaraktól körülrajzott ívlámpa alatt álldogálva, egyszer csak halk lépteket hallottam a sötétből a forró úton, s íme, egy lobogó hajú, magas, ősz öregember haladt el mellettem, így szólt: — Menj, és sirasd el az embert! — Ennyit szólt, nem többet, és súlyos léptekkel újból eltűnt a sötétben". Ez lenne a megoldás? Arra, hogy elgondolkozzunk rajta, elég, de ahhoz, hogy eszerint, ezzel a tudattal éljünk — kevés. Duba Gyula
