Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - Mirko Markovics: Hemingway a jó barát
— Láttál te valahol ilyen égboltot? (Az volt az ellenvetésem, hogy ugyanezt Olaszországban vagy az Adriai-tenger partján is láthatja az ember...) Hazudsz, ilyen nincs! S ott ezt nem láthatod! Csakis itt... Vagy vak vagy, és semmit se látsz ... (Én is látom azokat a csillagokat, amelyeket te látsz, és lehet, hogy jobban nálad.) Nem hiszem! Lehet, hogy másképp látod őket! Tudja az ördög, lehet, hogy ez valami más! Szeretem a corridát! Nagy, nyers művészet az, Mike! (Nem művészet, hanem a jóllakott emberek kegyetlen szórakozása; még a gladiátorok idejének maradványa.) Megharagudott; Mike! Most aztán rettenetes ostobaságot mondtál! .. . Láttál te valaha is bikaviadalt? (Egyszer, és nem hiszem, hogy kedvem támad még egyszer megtekinteni ezt az állatot és embert egyaránt megcsúfoló játékot...) Az ördögbe is! Ti, kommunisták mindent másként tudtok. (Ki mondta neked, hogy kommunista vagyok?) Nem kell azt mondani! Ki más dugná most Spanyolországba az orrát? (Te is eljöttél, pedig te nem vagy kommunista. Emil is itt van, ő sem az. És ki tudja, hogy a te „ördögeid“ között — ahogy hívod őket — hány olyan van, mint te és Emil?) Ez mind kivétel. Nem tudom, miért, de gyakran kerülök olyan környezetbe, ahol kivétel vagyok. Nem ostoba dolog ez? Tulajdonképpen miféle ördög hajtott engem a múlt háborúban Olaszországba, hogy a svábok összetörjék a lábamat, és miféle ördög űzött most is Spanyolországba, hogy belém lőjenek? ... Kicsoda, te mondtad, hogy a körletedben vagyok? (Néhány marokkói, néhány falangista meg a német tüzérség.) No látod, már megint a svábok! ... Figyelj ide, Mike, én igenigen szeretem ezt a szép, elátkozott országot, meg a sok plaza de torost is. Ügy ismerem a spanyol halászokat, parasztokat, torreádorokat... mint a tenyerem. (Mikor jöttél Spanyolországba?) Ezeknek a szamár-generálisoknak a puccsa után. Amint megtudtam, hogy a spanyolok nem adták meg magukat ezeknek a korcsfajzatoknak, két dolog világosodott meg előttem: hogy ez csak nyitánya egy újabb világháborúnak, s hogy nekem Madridba kell jönnöm ... Az itteni szállodákba mindig betéved valami lövedék. Többször is beborított a vakolat, és ellepett a mészpor. De itt mégis ezerszer jobban és nyugodtabban alszom, mint ha New Yorkban vagy Floridában maradok. Hát te, Mike? Tudnál-e te aludni?... (Nem!). Az emberek sok butát és csúnyát kieszeltek. De a fasizmus a legvisszataszítóbb valami, amit ez a kétlábú teremtmény kieszelt!... Hogy magyarázzam meg? Értelmes fickó vagy, megérted, amit mondok: az élet az egyik oldalról nézve egy darab sz..., másrészt pedig ... nem is egészen az, már csak azért sem, mert szórakoztató dolgok is akadnak. Ilyen is, olyan is. De amit az itteni campasinókkal, obrerókkal és pescador okkal művelnek... azt nem lehet felháborodás nélkül nézni!... Nem tudom, értesz-e, Mike? (Azt feleltem, hogy tökéletesen értem, nem alszom, az volt a benyomásom: azért kérdezget, hogy ellenőrizze, nem aludtam-e el.) Amikor az ügyeletes felrázott, úgy tűnt, mintha éppen csak eLszundítottam volna. Az ellenség szokás szerint hajnalhasadáskor kezdte ostromolni állásainkat. ■ Hemingway a géppuskafészekben Jólesett látni, hogy Hemingway alszik. A konyakos üveg üresen hevert mellette. Alig értem a lövészárokba, máris felragyogott az első hajnalsugár, és vele együtt az ellenség is megkedte a tüzérségi előkészítést: ostromra készülődött. Hemingway addig eszembe se jutott, míg egy összekötő nem jelentette, hogy ő is „itt van valahol a jobb szárnyon“ — a 4. század lövészárkában. Három állványos-géppuska volt ott leállítva; az egyenletes kerepelés egy pillanatra sem szakadt meg, míg csak vissza nem vertük az ostromot. A 4. század futóárkába sietterrí ... Volt mit látnom: Hemingway hatalmas teste az előírásoknak megfelelően nyújtózkodott az egyik „Makszim“ mellett, szőrös keze keményen szorította a tust, mutatóujja pedig szigorú ritmusban másodpernyi időre le-lenyomta a ravaszt. Tapasztalt géppuskásként rövid sorozatokkal tüzelt — takarékoskodva a lőszerrel, melyben mindig szűkölködtünk. Nem láttam értelmét a beavatkozásnak. Megértettem, hogy minden kísérletem hiábavaló volna: úgysem tudnám a fedezékbe zavarni.
