Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - VETÉS - Vítězslav Gardavský: Az isten még nem halt meg
Vítézslav Gardavský A biblia ateista értelmezése — s alábbi elmefuttatásunkban épp ezt kíséreljük meg — ellentmondásnak tűnhet. De a hivő számára az ilyen értelmezés bármilyen végkövetkeztetésre is jut, mindig méltánytalan lesz. Nélkülözi a biblia szellemétől elválaszthatatlan alaptónust: az emberinél magasabb rendű tekintély elismerését; a szív alázatát, enélkül pedig, hite szerint, az írásba foglalt kinyilatkoztatás néma marad az emberi fül számára. Az ateista olvasó is elégedetlen lesz, mert a magyarázatban nem találja meg a szokásos kritikai állásfoglalást. Az lesz a benyomása, hogy sok engedményt tettünk a fideizmus javára. Egyezzünk meg hát egy sokkal szerényebb kísérletben: olvassuk el a bibliát, és próbáljuk megállapítani — bár szakszerűtlenül és hevenyészve — hogy mit is jelent az tulajdonképpen az ateista számára, milyen értelemben lehet jelentősége döntő a szocializmushoz való viszonyunk szempontjából, mennyiben segít azt mai formájában megérteni, és mennyiben segít megérteni azt a modelljét, amelynek kialakításán fáradozunk; miként termékenyítheti meg világnézetünket s a történelemről és az •emberiségről alkotott felfogásunkat. És fontoljuk meg azt is, hogy mi magunk, a marxizmuson nevelkedett ateisták, mivel gazdagíthatjuk, mivel tehetjük tovább- adhatóvá a következő nemzedékek számára. Mert ez a könyv aligha fog egykönnyen feledésbe merülni, s aligha lesz kor, mely egészen közömbös lesz majd iránta. E szerény követelményeknek eleget tenni úgy látszik, rendkívül igényes feladat. Mert tulajdonképpen mit ismerünk a bibliából? Ádám és Éva történetét, Abel meg- öletését, a vízözönt, a babiloni toronyról és a bölcs Salamonról szóló történetet és természetesen az Énekek énekét, meg Zsuzsanna és a vének elbájoló esetét ... A biblia maga úgyszólván kihullt kulturális tudatunkból. Hol kezdjük hát? Bibliai történetek, zsoltárok, siralmak A biblia első része, az Ószövetség hat-hét paperback formátumú kötetet tenne ki; több mint ezer oldalnyi szöveget. A Mózes-könyvek olvasójának nem fontos feltétlenül kritikus szemléletű történésznek lennie. Talán nem tudja megkülönböztetni majd a valóságos történelmi eseményeket a mondáktól és mítosztól, s mégis képet alkothat magának egy társadalom életéről, olyan képet, mely valamiképpen összhangban lesz saját történelemfelfogásával. Ez az egyelőre artikulált nyelven még ki nem fejezett rokonszenv még inkább megerősödik benne az Ószövetség könyveinek olvasása közben, mert beleéli magát a régi események leírását kiegészítő légkörbe: Jób könyvében megleli az egzisztenciális kétségbeesés őstypusát, a Példabeszédekben és a Zsoltárok könyvében nagyszerű ódákra bukkan, s a költészet csúcsát véli felfedezni a Salamonnak tulajdonított Énekek énekében. Az olvasó számára hirtelen közömbössé válik, hogy mi a leírt eseményekben a történelmi igazság, s mi a szépítő képzelet alkotása, s mennyi bennük a maosz és a vallásos reflexió. Ugyanis e történetekben felfedezi az élet teljességét, ahol az az isten még nem halt meg
