Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - Szalatnai Rezső: Ján Smrek versei elé
Szalatnai Rezső Ján Smrek versei elé Susog a kert, a vér dalol. És perzsel a szó és száj, a drága. A forró arcot meglegyinti cseresznyefák virágos ága ... Ha a költők csak egy strófájukat hagyhatnák az utókorra, Ján Smrek lírája tisztán szólna a Vozári Dezső fordította versnek ebből az egyetlen strófájából is. A cseresznye virága a szépség és erő tavaszi képe, érzéki kép. Fények és lángok mámoros játéka, fűszerek és régi borok íze, a szerelem bűbája, az élet ereje és szépsége játszik a szlovák költő verseiben. A könnyed lebegés, a vers ritmusával együtt felszálló örömünk — jellegzetes Smrek-hatás. Mintha a szó szüntelen fényben lebegne, pedig Smrek legfinomabb lebegésében is a társadalomra tekint. Lírája boldogságkeresés a fizikai valóság és a metafizikai valószínűtlenség között, de a költő magatartása emberi és földi. Első verseiben még álarcot visel, nem meri kimondani izgalmait, érzelmeit. A cseh szimbolizmus nagy képviselőjének, Otakar Bfezinának modorában írja világfájdalmas, borúlátó, élettől menekülő strófáit, a cseh dekadencia visszhangját. 1922-ben jelent meg első verskötete, Odsúdený k večitej žízni /Akit örök szomjúhozásra ítéltek) címen. A magára szedett idegen ruhákat az 1925-ben megjelent Cválajúce dni (Rohanó napok) című kötetében vetette le. E verskötettől kezdve Ján Smrek költészete őszintévé és leplezetlenné vált. A költő elhagyta az intellektuális modorosságot, rejtett jelképek nélküli verseket írt, konkrét és közvetlen lírát teremtett. A civilizáció pesszimizmusa helyett hangulatoknak, érzéseknek, színeknek, dallamoknak, az emberi felszabadulásnak adott hangot. Egy könyvsorozat gondozása, melyet párhuzamosan végzett Túrócszentmárton- ban a Národnie noviny című régi szlovák napilap szerkesztésével, Prágába vitte ű költőt, s ott maradt 1938-ig. Ott kezdi szerkeszteni az Elán című irodalmi folyóiratot, mely a két világháború' közti szlovák írónemzedék legjobb erőit fogja össze, s komoly színvonalat diktál a provincializmus langyos vizeiben elmerülő szlovák irodalmi életben. 1938-ban az Elánt átvitte Smrek Pozsonyba, ahol családostul letelepedett, s ahol máig él és alkot. Az Elán 1945-ben szűnt meg. fán Smrek költészete hajthatatlan líra. Sem politika, sem társadalmi érdek nem fékezte a költőt hajlamai követésében. Költészete az erotikus látvány és erotikus játék lírája. Távol áll tőle a pőre naturalizmus, de annál közelebbi rokonságban áll a muzsikával. Strófáit az élet szeretete és természetessége irányítja. Mámorról szól duhajkodás nélkül, romantikus a romantika műfogásai nélkül. Reális romantika ez, szerzője nem zárkózik el a szlovák társadalmiságtól sem, lírai körképe a szlovákságról, a tájról és a népről, amelynek paraszti soraiból származik, maradandó felismerés mindenki számára. Versköteteire tereljük a szót: 1929-ben lát napvilágot a Božské uzly (Isteni csomók), 1933-ban az Iba oči (Csak a szemek) című kötete, 1934-ben pedig a több kiadást is megért Básnik a žena (Költő és asszony) című többrészes dialó- gus-kötete, tájékozódásának, helykeresésének legérdekesebb könyve. Ezekben a költeményekben egyöntetűen, simán, teljes erővel zeng a szlovák szerelmi romantika, melynek a szlovák irodalomban Andrej Sládkovič és Janko Jesenský voltak az ősei, mely a szlovák létérzésre annyira jellemző. Értői mondják: a Smrek- ritmus a szlovák nyelv legdallamosabb formája: könnyű, színes és elegáns.
