Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - FIGYELŐ - Josef Skvorecký: Halál a Tű-sziklán

Borűvka hadnagy felsóhajtott. A kötél kicsúszott, s gyenge koppanással az ösvényre esett. Az öreg kriminalista megfordult.

— Mindez nagyon kockázatos volt, de ő vállalta a kockázatot. Vállalnia kellett, hogy visszanyerje önérzetét, melyet amiatt a nő miatt vesztett el, akit szeretett.

Ismét elhallgatott. Hunyorgó szemmel a három emberre nézett. Kettő közülük rémülten tekintett a harmadikra. A kis fekete, görbeorrú férfira.

— Igaz, hogy így volt, František Malát? — kérdezte csendesen az öreg kriminalista.

František Malát azonban nem válaszolt. A hadnagy mellett a szikla széléhez ugrott, s levetette magát a szakadékba.

Amikor később felszedték szétroncsolódott testét, a főtörzsőrmesterben felötlődött: milyen különös, hogy Borűvka hadnagy, aki sohasem veszti el lélekjelenlétét, nem gátolta meg a gyilkost e tettében.

S ahogyan fürkészve rápillantott a hadnagyra, az volt a benyomása, hogy az öreg kriminalista nem is nagyon bánkódik emiatt.

* * *

Málek zászlós azért a szívére vette az esetet.

— Életem végéig nem bocsátom meg magamnak, hogy nem ügyeltem rá, — mondta szorongva a szolgálati Volga hátsó ülésén, amikor hazafelé robogtak. A sziklák mesebeli várak fekete árnyékát vetették a kanyargó országúira.

— Én nem, — mondta rejtélyesen a hadnagy.

— Ennyire érzéketlen vagy, — Josef? — nézett rá Málek csodálkozva.

— Éppen, hogy nem vagyok, — mondta a hadnagy. — Úgyis akasztófa várt volna rá. így már utána van. Nem kell várakoznia, rettegnie.

— De hiszen gyilkos volt! — mondta a zászlós értetlenül. — Megérdemelte volna a rettegést.

— Gondolod? — mondta a hadnagy rejtélyesen, amit a zászlós egyáltalán nem értett. — Az az érzésem, hogy valaki más érdemelne közülük büntetést.

Kis ideig hallgattak. A fekete várak sötét homályt vetettek a sziklás völgyre, s a főtörzs-őrmester bekapcsolta a fényszórókat. A sziklaváros átváltozott bábszínházi díszletté.

— Ügy érzem magam, minha álmodnék, — elmélkedett Málek, s délutáni lelkiállapotáról beszélt a hadnagynak.

— Ilyen esetem még nem volt.

A kriminalista arcán mosoly villant.

— Talán nem olvasol elég detektívtörténetet, Pavel. Akkor tudnád, hogy ez nem volt semmi rendkívüli. Csak a Zárt szoba rejtélyei-nek egy változata.

— Minek? A zárt szobának? Hol van Itt szó valamilyen szobáról?

— Hát... szobáról nincs szó. De van itt egy hely, ahová a gyilkos nem juthatott el s ahonnét nem tudott megszökni. S mégis eljutott, s mégis megszökött. Mint a belülről bezárt szobából, amelyben a meggyilkolt holtteste fekszik.

Málek megcsóválta a fejét:

— Mit ki nem gondolnak ezek a latrok?!

— Az írókra gondolsz? — kérdezte ravaszul a hadnagy.

— Nem, a gyilkosokra, — vágott vissza tehetetlenül a zászlós.

Kövesdi János fordítása