Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - FIGYELŐ - Josef Skvorecký: Halál a Tű-sziklán
közvetlenül a sziklacsúcs alatt volt, s kissé lejjebb, a sziklában, egy vízszintes dudor húzódott, amit Bartoš traverznak nevezett. — S maga azt állítja, hogy erről az oldalról nem lehet felmászni az óráig? — bökte ki hirtelen ravaszul. —■ Határozottan. — És valami más módon — a hadnagy lopva a szomszédjára sandított —, mondjuk a traverz magasságában vagy magán a traverzen nem lehet körülmászni a sziklán, keletről nyugat felé? Bartoš hirtelen ránézett. — Gondolja, áttraverzolni a keleti falról? — Igen ... szakszerű nyelven. Bartoš gondolkodni kezdett. A hadnagy ötlete szemmelláthatólag meglepte. Az arcán tükröződő meglepetés ijedtséggé változott. — Sohasem hallottam, hogy valaki megpróbálta volna. Nem tudom biztosan, de azt hiszem, a traverz a sziklahajlaton túl megszűnik. — De nem tudja biztosan? S amit mondtam, az nem lehetetlen? — Fantasztikusan kockázatos és maga az is ... Megdöbbent. — Mit akart mondani? — Semmit — mondta gyorsan Bartoš. — Nézze, hadnagy elvtárs, ezek itt gyakorló-sziklák. Itt a legkevésbé járható utakat is tökéletesen kipróbálták. — Tényleg? — A hadnagy észrevette, hogy Bartoš valami hihetetlen gyanúval küzd. Tudta, mi az, de megkérdezte: — S akkor talán... — Szünetet tartott. Bartoš pedig visszafojtotta a lélegzetét. — ... Talán Malát úr mindezt ismeri? Bartoš szemlátomást megkönnyebbült. S majdnem mosolyogva mondta: — Malát? Azt nem tudom, hogy Malát ismeri-e. De még ha fel is tételezném, hogy valami akrobata a nyugati falon feljutott a sziklatorony tetejére —, most már jól láthatóan elmosolyodott —, az Malát biztosan nem lehetett. — Miért nem? — Mert azok közül, akik valaha is a kötélhez nyúltak, ő a legnyápicabb alak — felelte Bartoš készséggel. — Legfeljebb a hármas megmászására képes, de tulajdonképpen ott is nekünk kell őt felhúznunk. — Akkor miért jár magukkal? Bartoš arca elfintorodott, és vállat vont. — Nem tudom. Nyilván ide húzza valami. De a sziklák nem. — A hadnagy sokáig nézte, míg ismét erőt nem vett Bartošon a nyugtalanság. — De én nem a nyugati falra gondolok — mondta aztán. Úgy gondoltam, hogy Malát felmászhatott maga után a keleti falon, amíg maga az utolsó, a legnehezebb szakasszal küszködött. Maga mondta, hogy ott az embernek nincs is mikor letekintenie. Aztán a traverzen átmászott a nyugati falra az órához, és... Bartoš határozott nemet intett. — De elméletileg lehetséges volna? — Nem. Elméletileg se. — Nem? — Nem. Mert a traverzra az állványról kellene felmászni, ahonnan a tető alatti párkányra indulnak. Az állványon pedig Jirina ült, és engem biztosított. így Malátnak meg kellett volna várnia, amíg a lány is a sziklahajlat mögé jut... de akkor én már fönt voltam. S ott volt velem Patera is ... összeroskadva.
