Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Emil Boleslav Lukáč

literáris műveltségét, a könyv és írás megbecsülését, a klasszikus nyelveket, a magyar és német kultúrát. A szlovák szellemet az anyatejjel fogadta magába. Anyjához, akit megannyi versében örökített meg, végtelen gyöngédséggel ragaszkodott. Tanulmányait magyarul végezte, lírai tehetségét kitűnő magyar tanára fedezte fel, első verseit is ezen a nyelven, iskolai műveltsége nyelvén írta. De magyar költővé nem válhatott, szlovák nyelvi élménye és szlovák társadalmisága formálta: a hangot, a szavakat anyjától kapta és festői szépségű szülőfalujától, melyet ugyancsak hálásan megörökített. Köztudomású, hogy a teológiát Pozsonyban végezte, s a húszas évek legelején hosszabb időt töltött Párizsban, ahol találkozott Illyés Gyulával; mindketten szeretettel őrzik ma is együttlétük emlékét.

Lukáč roppant kíváncsisága, szomjas forráskeresése francia, német és cseh költők után nyúlt, s magyar műfordítások nyomán, magyar kortársait váltig figyelve, a világirodalom más nemzeteit is felkereste. Szomorúságra, búra hajló szemlélődése nem kerülte el azt, ami értéknek tűnt fel neki. Miiit ahogy valóság-látása mellett s evvel párhuzamosan elragadták a metafizikai zengések és tűnődések. Szlovák szellemi ember nem is kerülheti el a romantika bizonyos válfaját, ösztöne kívánja, még életformájában is. Érthető azonban, ha én itt most e szlovák költő magyar szálait bogozom szét kissé. Ez az, amiben nem apadt el Lukáč érdeklődése annyi évtizeden át sem.

Azt hiszem, senki sem vonhatja kétségbe Emil Boleslav Lukáč abszolút szlovák mivoltát. Nem lehet hívebb fia egy nemzetnek, mint amilyen ő. A szlovákok nem társtalanok az európai világban, a szlávok közül a csehek állnak hozzájuk a legközelebb, s nemcsak azért, mert egy állami közösséget alkotnak. A szlovákok és a csehek összetartozása művelődéstörténeti jellegű. Lukáčot azonban érzelmi szálak is fűzik Prágához: a szlovák evangélikusok cseh zsoltáros hagyományai s az a tény, hogy cseh leányt vett feleségül. De azért Lukáč nem híve valami nemzeti aszkétizmusnak sem, versei élénk bizonyítják, hogy tud nemzeti szenvedélyeket is fölverni, nem áll mindig értelmi hatások alatt. Mégis: ő a szlovák irodalom összekötője a magyarral. Elvszerű, tudatos, tájékozott tolmácsolója a magyar lírának és irodalomnak. Barátságunkhoz Lukáčnak ez a közvetítő munkája adott tápláló elemet, Csukás István Ady Endre a szlovák irodalomban című tanulmányában (Budapest 1961) adatszerűén közli Lukáč szerepét s együttműködésünk krónikáját. De Lukáč munkája nemcsak irodalomtörténet, a magyarokhoz érzelmi szálak is fűzték.

A szlovák szellem újabb történetében Štefan Krčméry tűnik fel első koncepciózus úttörőnek a magyar irodalmi műveltség felé. Erről a sajátos írástudóról egyszer külön kell írnunk, ő volt Lukáč mestere s Ady első szlovák fordítója. Ha egyszer valaki megírná a Nyugat nagy nemzedékének hatását a régi Magyarországon, közvetlen ösvényen jutna el Krčméryhez és baráti köréhez. Krčméry a szlovák szellem egyik legszebb hajtása volt, irigység és gyűlölet nélkül szemlélődött, Hviezdoslavhoz tartotta magát. így alakult ki ez a három nemzedék. Krčméry és Lukáč egyaránt Ady Endre lírájában érezte leginkább az igazi magyarságot és modernséget. Krčméry Ady próféciáit hozta szlovák fordításában, és dekadenciáját érzi, Lukáč bátran tovább lép, sőt doktori disszertációjában, melyet Ady költészetéről írt, letörli e líráról a dekadencia vádját, az igazi Adyt mutatja be; fordításai, cikkei, előadásai egy nagy jelentőségű, komplex világképet hordó európai költőre hívták fel a szlovák értelmiség figyelmét.

S Lukáč nem állt meg Adynál; ahogyan a maga számára felfedezi külön- külön Babitsot, Kosztolányit, juhászt, Tóth Árpádot, majd József Attilát, Szabó Lőrincet és Illyés Gyulát, úgy adja tovább érvényüket a szlovák olvasóknak.