Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - Gyurcsó István: Percmutatók (vers)
és kavicstengerébe, áttörve a tenyérnyi termőréteg humuszszövetét, és áttörve az alacsony ködből szőtt felhőket. Ilyen az ember! Ledönti a régi vályogfalak tüdővészes emlékeit; ledönti, leás, kiforgatja ősei csontjait, hogy a régi sírok falát vasbeton alappal töltse, mert így állhatnak csak az új felhőkarcolók Csallóköz jegenyéi között az új kor dicsőségére. Ilyen az ember! az ősforrásig ás mélyre, hogy föléje magasodjon az egészség minaretje, a Víztorony, honnan az áldott víz hirdet új igét a golyva ellen: Ilyen az Ember! 22. Hiába hív a felhő, lök a szándék: a tudat: szülőföld, csak szép ajándék, emléknek jó, annak is egyre kopik, ahogy a híd alatt a víz elfolyik. Hiába kert, alma-körtefa, szülők, könnyező szemű, sikoltó szeretők; fogyó emlék, a hegy is domb csupán, s hétköznap minden vasárnap délután. Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok, alatta a föld régen futóhomok, és ahogy a szél hajtja, úgy ver tanyát az, aki elhagyta egyszer otthonát. Szervátiusz Jenő: Szerelem, szilfagyökér
