Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - Fábry Zoltán: Sebezhetetlen menekülés (tanulmány)

E „műhelytanulmány“ a Tisztaság könyvével kapcsolatban íródott a Korunk számára, Dienes László kérésére. De én, a terminusok örök ellensége és lema- radottja, most is lekéstem, és így a Korunk Hevessy Iván írását hozta. Tanulmányom nem is jelent meg sehol lapban, folyóiratban; végül is könyvemben, a Korparancsban látott napvilágot.

Ha most, annyi év után mégis leteszem a születésnapi asztalra, azért teszem, mert sok avult rögzítése ellenére is van benne valami, ami a kassáki költészet eredendő lényegét érinti és megőrzi, és így — ha sután és furcsán Is — ma az évek történeti hitelével igazolhatja és köszöntheti a nyolcvanéves Kassákot. Szeretném hinni, hogy nem tévedtem.

A földet elhúzták lábunk alól, társunkat, az embert vérré fagyasztották, kétségbeesett vadként szaladgál, hogy érezze: él. Zsákutcába jut, megáll, megtorpan, felordít, sikolt, mint mindig évek óta. Vele szaladtunk, vele voltunk vérben, éhségben, vágyban és mozdulatlanságban. Együtt slkoltottunk, együtt öklöztünk. Kifáradtunk, aztán újra élőiről: sikoly, ököl, átok és ébresztés: hátha... És most, íme, valaki elmaradt, valaki lemaradt. Mozdulatlan. És idegeivel, vérével, álldogáló mozdulatlanságban rácsomózza magát messziről a dolgok, a történések őskezdetéhez, láthatatlanságához. Vissza egészen: beszéd- és értelemgyakorlat. Félelmetes Intenzitással felérzett élő

„Kristályok ébredést harangoznak ... arcunkkal végre a nap felé fordulunk, kibonthatók vagyunk, fák vagyunk, kövek vagyunk, tengerek vagyunk, gyerekeink vannak milliószámra.“

Boldog ember, aki így tudja, akit nem dob talpra elfolyt vére és éhsége, a közösen uzsorázott vér és a közös kenyér. Boldog ember, aki mindenen felül állva már érzi és tudja:

„ó napjaim

tengeren ringatnak, hogy kiáltsak,

hallgatok,

alszom."

Kassák Lajos új munkája (Tisztaság Könyve) a művész emberistenségének könyve. Egy nemes gesztus ünnepi önbizalma: önmagára találás maradék nélküli névjegye: „Mondd ki a rendet, ami benned van“. Kimondani a rendet, megtalálni a rendet, a harmóniát káosz idején, és önmagában megtalálni, erős központi magból életté sugározni... Az ember hitetlenül bámul: hol, ki az az ember, aki meri, aki tudja, aki hozza és másoknak adja? „Csak az él, aki megtalálta önmaga életét". Kassák él. Megtalálta és újra igazolta magát: „vagyok törvényt betöltő és tagolatlan egység“. Kassák megtalálta a káosz idején a kristályhideg cellába zárt fegyelem életét, formaéletét. „Nincsenek többé kimeríthetetlen tintásüvegeink... követeljük az egyenes vonalvezetést, ki gondol vissza a dalra, az elszenesedett legelőkre". A halandzsáknak, az ó- és jaj-himnuszoknak örökre vége. A tintának vége. Az egyenes vonal kinulláz mindent. Még az elszenesedett legelők sem kellenek; zavarnak, zsibbasztanak. Nem kell az elszenesedett élet: borzalom, kín, embertelenség. Szemet, könnyet hunyni, öklöt hagyni, és biztos, szilárd pontot keresni, találni, mindent elfojtani, ami feltör, hideg kézzel kutatni, hideg ésszel, szívvel mérlegelni, hallgatni, várni. Várni: az első teljesen önmagunkból kibuggyanó rendhangra, kristályosító, merevítő, formába szöktető hangra:

1