Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - N. László Endre: Innét mindenki elmegy (elbeszélés)
de most akaratlanul is az ajkára jött. Kedves akart lenni az öreghez, de érezte, hogy a szavak lélektelenül, tompán csengenek . . . — Igyon meg az úr még egy pohárkával! ... Nem rossz bor a mi borunk! — kínálta az öreg. — Köszönöm, de most már igazán sietnem kell... Dél van... Sok az elintéznivalóm ... Tudja, a patakszabályozásról van szó ... Meg kell velük egyeznem .. . — Hát akkor kikísérem a kapuig... Némán mentek egymás mellett, az utcán kezet fogtak... Az öreg még egyszer elmondta: — Innét mindenki elmegy... Három út vezet ki a faluból, ki ezen — ki azon az úton ... Már csak az öregek vannak itt. .. Minden őszön — minden tavaszon egyre kevesebben ... S aki elmegy, nemigen jövöget vissza ... — Tavasszal találkozunk! — Lehet, hogy akkor már én is ott leszek, fönt, a domboldalban... Ott keressen az úr ... a Róza mellett.. . A kabátos gyorsan megfordult, és sietős léptekkel ment a nemzeti bizottság épülete felé... Még mindig esett... Csak akkor vette észre, hogy még mindig kezében tartja a kalapját, amikor nyakába csurgott az esővíz ... Szervátiusz Jenő: Visszatérés, erdélyi márvány, (1962)
