Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Günter Grass: Versek - Reiner Kunze: Visszatérés (vers)
Zümmögni kezd. A Nap kettévágja a szürkeséget. A város minden színt utcára ereszt. A házfalak pasztelljei váratlanul itt teremnek: Én vagyok első! Dehogy, én vagyok! Én! A villamosremizböl dörögve kikanyarodik az elefántcsontszín, a garázsokból kigördül a taxi vonalával a világoskék, a rendőrség sötétzöldje, valami autó hársfazöldje, a tűzoltó urak pirosa, a városi temetkezés feketéje, a posta sárgája. A város szagokat kever a színekbe, a cipőbolt bőrszagát, ahol a takaritónő söprűvel állja el a nyitott ajtót, a sörgőzt az étterem szellőzőlyukán át, a szappanillatot a drogériából, a kávépörkölők illatát, a halüzlet halszagát, egy kapualj nyirokszagát, tanszékem fojtó levegőjét az ablakokon át. Levendula, ibolya, rózsa tüntet egy lehelettel. Egy fiatalasszony zuhanyozott bőre közelségében lépkedek át. Mérgező, édes, kábító a városom héja. Tudok egy kutat délen, Morvaországban, hóna alatt mohával alszik el. Almaimban majd sokáig leszek úton. A parkoló zaj, a tereken, járdaszéleken sütkérező járművek csöndjén lépkedek át, a taxi vonalával a világoskéken, mely mint az elektron kerengni fog fákat bűvölve el, mikor a sárga pályáját metszi, akkor lépkedek rajta át, fényűző reflektorait szemöldököm kettészeli... A meztelen bőr illata mellett suhanok majd (hadd mentsek meg többet az emlékezésnél). Almaim rétjét számtalan sínköz csattogja szét. Valaki megkocogtatja ceruzával a Holdat s azt mondja: Dobrý den! Československá pasová kontrola. Kam jedete, pane? Hova utazik? Én meg azt mondom: Egy kúthoz megyek délre, Morvaországba, hóna alatt mohával alszik el. És ő tiszteleg, minthacsak a csehszlovák himnuszt énekelném ... Én meg utazom, utazom ... Hogy költőként ébredjek minden reggel. 2 3 Akár a kés, hatolok városom héja alá. Egészen a magházig nyomulok: ily víznek csöppje sem szivárog belőle.
