Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Batta György: Látogatóban Illyés Gyulánál
Gál Sándor borzongások Szám sarkában a cigaretta már nem füstölög. Elégett. Csak a lábam mozog, mint az automata gépek; az éjszaka növekszik előttem, fegyverem üresen függ vállamon, az utolsó töltényt is kilőttem, s most védtelen vagyok. Ez az éjszaka, ez az éjszaka nyugtalanít, itt él bennem, akár a század, amely szült, és lassan megemészt. — — Nem, nem a dombokról lezúduló sötétség riaszt, nem az éjszaka csendje. — — Hanem az arcok, az emberarcok, melyeket egyformára torzít a kor . .. Három napja már, hogy megyek az egyforma csendű világban, az egyforma tar fák között, az egyforma kopár mezőkön. Ez volna a hazám, ezt kéne szeretnem. De bennem a tegnapi gyermek retten, a tegnapi riasztások kelnek, kísértet-leplük fellobog, autókra pakolt rokonok arcát látom ... Hol, merre élnek?! Harmadik éjszaka virrasztók. Árnyékaim mind hozzám jönnek, körülállnak, mint a fák, körülállnak, de nem köszönnek. De látom, ahogy mozdul ajkuk, kérdeznek, s szavuk nem értem. Szemem fáj, a torkom tapló-száraz. Szenvedek, s a szenvedés se érdem. A valóság tapinthatatlan. Ajtómat kitártam a szabadságnak, hogy oldja fel szegénységem bilincseit. S most tétovázva megyek az éjszakában, mert elfogyott minden út előttem. Csak a széllel beszélek hangosan néha, mely a kémények tégláit tépi, őszutói, fagyos éjszakán. Földereng bennem egy hajnal, mikor egyedül álltam az erdőszélen, boldogan, mint ki ajándékot kapott. A névtelen füvek életére szavakat kerestem. Talán igaz se volt. Mert hihetetlen, hogy meghalt volna bennem minden öröm, mikor minden mozdulatom érte született.
