Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Petrik József: Versek
felborított pohár Amikor holló lebben szárnyra s úszik a fehér télben, két sivár szárnyalj a világ, és mindegyikre ránehezül egy szárnyfedélnyi éjszaka. Olyankor dalnál szárnyasabban árad a kósza károgás, megtölti méregzöld itallal a táj csiszolt-jég poharát, a költő pedig felborítja. mérges galóca Titkon formálsz, ha simogatsz, hogy holnap téglaként helyezhess szeszélyeid falába. Egész nap menekülni hagysz, mert úgyis tudod, hozzádnyel az alkony barlangszája. Morcos fejem felemeled, de gerincem sikoltva roppan bársonyos kezedben. Kedvedért virágnak nevelsz. Öled nyirkos ágyában mégis mérges galóca lettem. hajnali fohász Szemed héjára az álmatlanság ólmot ötvöz, forró homlokodra ráfagy a hold csontpengéje, senki sem viseli veled hulló karod súlyát, a neszek orvtámadása számbaveszi gerinccsontjaid. Az éjszaka posztójából örök-éber nagy szemek figyelnek, álmatlant figyel az álmatlan, a hajnal még károgó nagy szárnyak alatt messze vesztegel; mire kettészakítaná éber álmod, hiúságod százfelé hasad. _2í ”51 Íj a "3 13 "3 ä CD 'S a, ■c 'O Fi Petrik József
