Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen (regényrészlet)
pofont, semmint, hogy Anna mama oltalma alá helyez. Anna mama védőszárnyai mintha nylonból lennének. Szúrnak. Dehát kevés beleszólásom volt saját nevelésembe, hallgattam inkább. Zsófi nagyi úgyis kapott helyettem, amiért védelmemre kelt. — Mama, jobban teszi, ha hallgat... — intette őt jelentőségteljesen apám. Hallgattunk tehát, szemünket is lesütöttük, miközben a főnővér, egy duciképű angyal, megérkezett a ruháimmal, és biztosította apámat, hogy „mindig szívesen áll az igazgató elvtárs rendelkezésére". Nekem pedig lelkembe véste — „Nem szabad megszomorí- tani egy ilyen intelligens, önfeláldozó édesapát, mint az igazgató elvtárs!“ — Mintha én azt nem tudtam volna! Már nyitottam is a számat, hogy legalább neki megmondom — „én nem tehetek semmiről, én haza akartam menni!“ De pillantásom találkozott a Zsófi nagyi tekintetével, hallgattam tehát, ami nem is esett nagyon nehezemre, mert apám tökéletessége előtt mindig összeszorul a torkom. Szótlanul ültem nagyapa mellé a hatszázhármasba — apám a sofőr mellett foglalt helyet (vállalati kocsi). Zsófi nagyi köszönte — úgy mondta — ő inkább sétál egyet, találkozója van anyámmal, aki háromkor végez, és munkahelyéről egyenest a kórházba jön. Apám megjegyezte — ez nem valószínű, — mert ő már beszélt anyámmal telefonon, és tudomására adta: „Borist — mármint engem — magamhoz veszem“. Zsófi nagyi megkérdezte, hogy mit válaszolt erre anyám, és én szorongva vártam az idevonatkozó feleletet.. De közben elindult a kocsi... Sajnos, hamar megérkeztünk, mert a hatszázhármasnak olyan különös szerkezete van, hogy mire a hátulsó kerekek megfordulnak, az elsők már célba is érnek. Különösen, ha nem is kell túlságosan messzire futniuk. Pedig én szívesen kocsikáztam volna akár a világ végéig. Mikor Anna mama meglátott, olyan képet vágott, mintha egy ócska krimiből nyírták volna ki. Szemöldökét homlokára húzta, karjait mellén keresztbe fonta, felsőtestével kissé hátradőlt, s ebben a pozitúrában kérdezte „No, mi az, kisasszony? Itt vagy? Te vagy az?“ Fenét vagyok én! — szerettem volna válaszolni. — Hát nem látja, hogy a pócsi szűz áll előtte? És nem is vagyok itt, hanem a tupirozott kontya felett lebegek, valahol a ionoszférában. De Anna mama úgysem tudta volna, hol kell keresnie a ionoszférát. No meg ott állt mögötte Mari nagyi... Ismertem viszonyulását az említett szűzhöz, hát inkább befogtam a szám. Gondoltam, idővel majd csak ráeszmélnek arra, hogy én — én vagyok, minek fölösleges igyekezettel az események elé vágni. Ráadásul Natasa is velük bámészkodott, — a liba, akivel közös atyát birtokolok ... Legszívesebben ráöltöttem volna a nyelvem. Na, de hát ez a nap meghunyászkodások napja volt, egyébként is elhamarkodott cselekedetnek bizonyult volna a nyelvöltögetés, mert Anna mama csaknem ugyanabban a percben susmogta: — Ogy kellett ez nekem, mint anyámnak a derékfájás ... Ez Mari nagyinak szólt, ám mi is meghallottuk, s azt is, amit Mari nagyi susogott vissza. — Tisztára az anyja! — Inkább a nagyanyját mintázza — mustrált végig Anna mama. Majd szünetet tartott, még jobban szemügyre vett. Egy bizonyos — az apjából nincs benne semmi, — állapította meg végül. Ennek a kijelentésnek sokféle értelme lehetett. Többek között, hogy esetleg nem is vagyok az apám lánya. Nagyapa ezért nem maradt adósuk. Natasához fordult, aki balettruhában pipiskedett körülöttünk... (balettvizsgára készült, ruhapróbához érkeztünk). — Ejnye no — mondta neki — elveszted a... — nagyapa ki is mondta, melyik fontos testrészét veszti el a kurta szoknya alól Natasa. Anna mama gyorsan befejezte mustrál ásómat, a lányára nézett, róla nagyapára, majd megint reám, végül nagyot rikkantott: — Apa, ebbe ne szóljon bele! Ehhez maga nem ért! Ez nem kaptafa! — Arra magam is rájöttem lányom... — válaszolta nyugalommal nagyapa — nem vagyok én még olyan öreg... éppen azért gondolom, gondosabban kéne csomagolni, mivel hogy nem kaptafa, hanem... — Nagyapa megint nevén nevezte... Az öreg virtusától Mari nagyiban is ágálni kezdett a mersz. — No látjátok, én is mondtam, rövid ez a szoknya...
