Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - Batta György: Testamentum (részletek a szerző készülő kötetéből)

orrára szállt e légy.

Itt látható, e pici kalitkában, ha kívánják, felröppen, ró egy tiszteletkört.“

Ha ilyen időszakok töltik ki életem, fenségesen érzem magam. Márcsak azért is, mert

megteremtettem a HÍMEK MÚZEUMÁT: szelelő izmokat, egy legyet és egy asszonyt, s közben messzi vizeken hajózott a halál.

A SZERELEM

Rézszőrű

kutyává váltam,

hét esztendeig nyalogattam

szerelmesem karcsú lábait,

mert kérte,

és én

szerettem őt.

Felültem egy fényszekérre, végigcikáztam az űrön, s rózsaolajjal kentem meg a bolygók tengelyeit, mert szerelmesem ezt sóhajtotta: nem tudok aludni, úgy nyekereg a világűr!

Megittam hét tonna sistergő nyersvasat, mert szerelmesem ezt csicseregte:

Akarom,

hogy olyan erős légy,

mint

a

vas!

Egy szerelő mondta:

„Uram,

én sokféle csavarral babrálok,

de higgye el,

akkor vagyok

a legboldogabb,

ha mellének

két piros csavarjával

testemhez rögzítek egy asszonyt. Összekapcsolódunk, mint rakéták az űrben,

s ilyenkor elfelejtjük a

halált is.“

A SPORT

Egy pocakosodó hátvéd — éveinek szekere átgörgött már a harmincon — a szemcsontomba rúgott. Hallottam, amint fájdalmasan megkondulnak a szilvák lila harangjaiban a magok.

Egy ideig nem láttam,

és később is csak

az angyalok

űrből potyogó,

ócska vörös szoknyáinak

karimáit.

Koponyám egén kihunyt egy csillag.

Letértem arról a pályáról, amelyre kilőttek.

Három hajtómotorom közül kiégett, sisteregve vált le az egyik.

Idő előtt!

Kint vagyok az ibolyakék űrben, s idegvezetékeimmel szöszmötölök, Átépíteném magam, ha lehetne.

Azt a harmadik motort szeretném begyújtani.

Biztatnak, vigasztalnak:

Ne sírd vissza a focit!

Halássz!

Vadássz!

Sikerült már a kutyákat repülni megtanítani?

Hány hal ugat?

Hány cinke úszik?

Az a harmadik csillag ismét égni fog, mert a játék ellódítja fölüled azt az eget,