Irodalmi Szemle, 1967

1967/2 - FIGYELŐ - Tatarka, Dominik: Revolverkölcsönző

ezt. Ha nem adja meg, a szemébe mondom: Ön nem ember, ön egy elemberte- lenedett ember, bürokrata, a hatalom embertelen eszköze. Ügyész úr, hunyjon szemet, amíg átmegyek a kapun. Látja, úgy magasodik felém, mint egy isten. S én arra -kérem, hogy csak egy pillanatra hunyjon szemet. Adja kölcsön a revolverét. Igen, ez abszurd kívánság, olyasvalami. De miért ne (tehetné meg, ha egyszer mindketten ilyen képtelen helyzetbe csöppentünk. Az embert, önt is, engem is, mindnyájunkat egyre -nagyobb követelmények elé állítják. Ön, az ember, a bíró, felelős a másik ember életéért. Mit kezdhet ön velem ilyen esetben? Semmit. Csak annyit, hogy kinyitja az ajtót. S ezért azt javaslom

Ezt átugorjuk. Egész a 962-esig futnak azok a gondolatok, melyekre nyilván ön is rájött, amikor némi ingadozás után rátalált az ide vezető útra. Itt azt magyarázgatja, miért kell isten elavult malmai helyett berendezni egy modern, bizonyára az egész világon egyedülálló autopszichoterapeutikus intézetet minimális beruházással, egy tudományos dolgozóval és egy kertésszel. Hadd szóljon még pár szót a mi alapítónk, hogy

vegyük is fontolóra a dolgot. Valamennyi társadalomnak voltak, sőt, vannak sötét mélységed. Ezért tűrik meg például a bordélyházakat. A bordélyházakat nem kellene, el iís követünk mindent, hogy ne legyenek, de hát... tudjuk. A bordély, mondjuk így, tulajdonképpen higiéniai intézmény, vagy — a szerelem szemétdombja. Ehhez hasonló valamink már van, a történelem szemétdombja. Képzelje csak el, hány embert küldünk erre a szemétdombra. Beszélünk erről, közlik az újságok! De hiszen ők is emberek, nem? Lehet-e a történelem szemétdombján élni? Sok ember, akit a szemétdombra küldünk, nem oda való, nem is ott él. A nagy közösségnek egy kicsit tágabb és humánusabb az erkölcse, mint számos intézményünknek, befogadja őket, életlehetőséget nyújt nekik. Am olyan emberek is akadnak, annyira jellemesek és büszkék, akik saját maguk hiszik azt magukról, hogy odavalók. Mi legyen ezekkel? Az ellenségnek, a betegnek, az erőtlen aggoknak, az őrülteknek mélyen humánus eszményeink szerint maradék anyagi eszközeinkből intézeteket rendeztünk be. Mondja, igazán olyan abszurd ötlet volna, ha társadalmunk, amely annyira öntudatos, annyi higiénikus fertőző történelmi szemétdomb helyett egyetlen központi, de higiénikus történelmi szemétdombot rendezne be; egy revolverkölcsönzőt, amit persze nem kellene feltétlenül így nevezni, s kommunális vállalatnak sem kellene lennie addig, amíg be nem válik. Bárminek nevezhetnénk, akár egyszerűen csak Központnak is nagy K-val, eltérően más üdülőközpontoktól, vagy költőien Nagy Csöndnek, vagy éppenséggel az Árnyak Vadászmezejének. Tudja, lehetne ez diszkrét turistavállalat is, amely tulajdonképpen autopszichoterapeutikus vállalat lenne, első a világon, és egyedülálló azzal, hogy megvalósítaná magasabb rendű eszményünket a humánumról, amely szigorú elvi következetessége, eszmei szilárdsága és a többi és a többi mellett arról is gondoskodna, hogy az ellenfél, úgy is mondhatnánk, hogy az utolsó beteg, reménytelen, életképtelen hulladék is lelki gyógyítást kapjon.

Ügyész úr, mit szól a javaslatomhoz? Illetve ne is, kérem, ne szóljon semmit. Kezdeményező javaslatokra a spontán válasz mindig az, hogy nem, először mindig nem. Kérem, forgassa vissza ezt a beszélgetést akkor, ha nem leszek itt, ha az emberben nincs semmi tendenciózus szándék, sem a tagadás, sem1 az elutasítás szándéka, mert egy bizonyos dolgot a másik állít, és nem mi. Ha ebben a javaslatomban csak valamit 'is lát, akár őrültséget, akár valami furcsát, vagy egy bizonyos szempontból érdekeset, hallgassa végig mégegyszer. S ha találkozik valamelyik pszichiáter ismerősével, mondja neki: Éppen rád gondoltam, ha időd engedi, zárkózz be, és hallgasd meg ezt a szalagot. Vagy fent, valamelyik ülésen mondja ezt az igazságügyi titkárnak: Nincs kedved meghallgatni ellenségünk intim hangját? Hallgasd ezt végig, ha