Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Tóth Elemér: Keltten
érzem, a kedvező vonások egyre inkább kidomborodnak verseiben. Tóth Elemér legújabb kötetében mindenekelőtt a keresés nyugtalansága, s az a külső és belső felfedező szándék dicséretes, mely „játékait“ egyszerűvé, de komollyá teszi. Az intellektuális szemlélet ugyan sokszor csupán kellékként jelentkezik, s a mélység, a tömörítés, valamint a szerkesztés fegyelme csak egy-két esetben bírja el az igényesebb mércét, mégis, a versek többségét a gondolatiságra való törekvés jellemzi. „Mindennapi használatra“ írott verseinek kényszerét a „nehéz igazságok“ és a tisztaság, „az évszá-- zadokon át megküzdött emberség" s az „évmilliókon át megküzdött csend“ érdekében vállalja. Hite szerint csak a végigharcolt harc eredménye lehet az, hogy ránk zuhan „egy új igézet, egy új világ, egy új szerelem." Az „idő és tér konok törvényei között“ csapkodva nemcsak azt veszi észre, hogy „nem igazi a levegő, az ég a föld / fölöttünk, alattunk, körülöttünk!“, hanem — vallva, hogy nem lehet megállni — az erkölcsi felelősséget is tudatosítja: „Ketten már . .. Felelősek vagyunk a madárfüttyért, a csendért, ami körülöttünk kergeti az életet“. Ezek a sorok költői ihletésűek, s formai bravúrok helyett a gondolat, az igazi költői mondanivaló kifejezésére törekszik bennük. De az igazán költői sorok mellett olyanokat is találunk, ahol a banalitás kísért. Az ének lehetősége című vers például prózának is lapos, prózaversnek méginkább. De a Ketten ciklus, mely egyébként a kötet fő erőssége, szintén nem mentes ezektől. A nagyszerűen megfogalmazott sorokat nem egyszer felhígítják a szólamok, s a prédikátoros költői póz. A rokonszenves „új igézet és új szerelem“ például szinte értelmét vesztve kilúgo- zódik, ahogy értelmezi „...amit hitnek, / amit igazságnak is hívnak, t s amit néha úgy is nevezünk: / EMBERSÉG!“ E- zeket a sorokat költőivé még az sem avatja, hogy az utolsó — nagyon is nemes fogalmat — csupa nagybetű jelzi. A különböző hatások — elsősorban a modern cseh költők — okozta felemásság mellett a gondolatiságnak ez a leegyszerűsödése szerelmi verseiben is kísért. Tehát nemcsak a társadalmi valóság egyes viszonylatain csúszik meg néha, hanem az örök témák újszerű kifejezése során is előfordul ez. Példaként a Ketten ciklusból idéznék két szakaszt: „Ö, szerelem, te csodálatos füttyű madár minden bűnöket megbocsátó, minden szakadékot áthidaló, kapj erős szárnyaid közé, s repíts a végtelen pompás, zöld rétjeire, ó, csodálatos szerelem“. Másutt is olvassuk: „Ő szerelem, te csodálatos füttyű madár, te szívünket megváltó, szívünket béklyóba verő, ereinket könnyű táncra oktató, rohanásainkat megkötő, kötöttségünket felszabadító, minden bűnünket megbocsátó, minden szakadékot áthidaló, minden a mindenben, mentsél meg minket..." A kiválló, szinte zsoltárszerű tömörséggel megfogalmazott, s az ellentétes fogalomtárok, általható sorok láttán ta- máskodva olvassuk más helyen: „Nyisd rám a szemed, mint egy csodára, s talán meglátod a bennem keringő madarat, amit az emberek úgy általában szerelemnek hívnak.“ A „Mit mondjak még“ címadás itt valóban igaz! Ez a szembesítés azonban azt is bizonyíthatja, hogy nemcsak a divat szempontjából kell egyénibbnek lenni, hanem a 'költői szigor, az önkontroll dolgában is. Tóth Elemér költészetének motorja elsősorban a ma, annak problémái, a béke és háború perlekedése és a szerelem. Első kötetével összehasonlítva szemlélete, világképe alapvetően módosult, összetettebbé vált, s a jelenségek érzékelése és értékelése is líraibb lett. Sajátos nyelvét azonban a hatásokkal való küszködés zavarja meg, s az igazi lírai feszültséget is csak legjobb verseiben érezzük. (A tisztaság útja, Fekete ének, Fehér bika, Színek, Állandó úton és a Ketten ciklus néhány darabja.) Verseit johbára a felfedezés izgalma hevíti, de fel is hígítja a reflexió. A formát illetően úgy tűnik fel azonban,
