Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - DISPUTA - Zsilka Tibor: A költői nyelv statisztikai vizsgálatáról
4. A „hapax legomenon“-szerű szókapcsolatokat minden esetben önálló szo- egységnek '’ettük, mint például: szuszogás-örvény, köröm-erjedés, gyíkláb-gyö- kérzet, stb. 5. Minden egyes lexérna külön szóegység, még akkor is, ha csak kisebb mértékben tér el az abszolút szótő jelentésétől. Például: fehér — hófehér, fut — futkos, megy — visszamegy stb. 6. A számneveknél a legnagyobb problémát az egy elválasztása okozta az egy határozatlan névelőtől, s itt elsősorban az Ért. Sz -ra és saját nyelvérzékünkre kellett támaszkodnunk. 7. A névmások birtokos, tárgyas, részes-, eszköz-, valamint helyhatározós alakjait nem vettük külön szónak, de a többit igen. 8. A mutató névmások rövidebb és hosszabb allakjai egy szónak számítanak, még ha bizonyos stilisztikai különbség rejlik is használatukban: ilyenek: ily — ilyen, mily — milyen, ez — ezen stb. 9. A határozói igenevek mindkét változatát egyazon lexémának vettük; például: tudva — tudván. 10. A névmási jellegű ragos határozószókat olyan alakban tüntettük fel, ahogy a kötetben vagy a költeményekben leggyakrabban szerepelnek: benne, rám, nekem stb. 11. A két alakban szereplő, egyazon jelentésű szavakat általában egybevontuk: s (és), a (az), nincs (nincsen) stb. 12. Az igéknél külön szónak vettük a van (volna, volt) és a lesz (lenne, lett, legyen) segéd ige-alakokat, mert ezek a szupletevizmus által olyannyira nem hasonlítanak alakilag egymásra, hogy a szótárak is általában különválasztják őket. A szavak és a szófajok mennyiségi megoszlása a két költő verseiben Cselényi vizsgált verskötetében 1196, Juhász Ferenc négy költeményében pedig 1277 jeltípus (különböző szavak) szerepel. Természetesen a jeltípusok jelentős hányada többször is előfordul, hiszen az egyes nyelvi jelek a beszédben, nyelvben ismétlődni szoktak, s ez alól nem kivétel a költői nyelv sem. E jelek gyakorisága azonban a vizsgáló számára meglepetést szerez: Cselényi kötete összesen 3729 szóból áll, míg Juhász Ferenc költeményei csak 2525 szót tartalmaznak; vagyis az Utóbbi sokkal ritkábban ismétli a szavakat, mint az előbbi; s ez az eredmény azért is váratlan, mert a csehszlovákiai magyar költő kötetében 24 különböző tematikájú verset találunk, s a tárgykörök váltakozása a költőt rendszerint arra kényszeríti, hogy minél több fogalomkörből válassza meg szavait, sok új szót használjon. Ráadásul Juhász Ferenc mégcsak nem is kerüli a modern költészetre oly jellemző anaforás (verssor eleji), epiforás (verssor végi) és másfajta szóismétléseket, hanem nagyon is gyakran él velük mint hatásos stíluseszközzel. Mutatóul s példának ezt az idézetet választattuk: „Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, én hívlak, a te édesanyád! Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, én hívlak, a te hüs forrásod, Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza..." stb. (A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából; 138) Mindez gondolkodóba ejt: vajon csupán véletlenről van-e szó, vagy már ebből is valami többre következtethetünk? Talán költői alkat kérdése? Mindenesetre a kérdést minden szempontból tisztázó válasz még egy ideig várat magára. Nem fölösleges annak a vizsgálata sem, hogy milyen a szófaj meg oszlás a két költő verseiben. Itt csak a százalékos kimutatásokra szorítkozhatunk, s ez táblázatba foglalva így alakul:
