Irodalmi Szemle, 1966

1966/7 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Palotai Boris

tét Vozári Dezső költészetére, ami nem utánzásból, hanem hasonló életszemléletből fakad, mint pl. A hímzőlány meghal címűben: „Gizinek hívtak... serényen öltögettem, most se nevem, se titkom, se gondom, míg telkemet a végtelenbe bontom, lyukas cipővel egy pap kántál felettem". Líráját találóan értékeli Sza- latnai Rezső a Csillag és kenyér című kötetről Irt recenziójában: „Egységes lelkületű költővel van itt dolgunk, aki igen kevéssé egyéni, bár versei közvetlenül fakadó vallomások. A költő szemlélete kész, változatlan. Nincsenek váratlan s alakító hatású nagy élményei. A lírai hang bensőséges, meleg és meghitt, semmi kétség: ez a városban élő dolgozó asszonynak a szava és szemlélete. A dolgozó nőé, aki szolidaritást vállal sorstársaival. Valóságosan, el- hihetően s egyszerűen. Palotai Boris reális szemléletű költő, csak a valóságos világot ismeri, álmokról, képzeletről nem kapunk nála igazi értesüléseket. Lírai káprázata, lírai különösségei, leleményei nincsenek. Gyökerében józan, mérlegelő, sőt számító női kedély. Lírája épp ezért közel áll az átlag szemlélethez. Amit mond, azt mindnyájan ugyanúgy tudjuk. Nem sejtet semmit, mindent kimond. És mindent, amit lát, leír. Leíró lírikus, olyan, mint a szlo- venszkóiak közül Tamás Lajos. Jó versei sikerült pillanatfelvételek. Nincs különös, megragadó zenéje. Nem is a ritmusa marad meg emlékezetünkben, hanem a képei és szavai. Ezek pedig annyira keresetlenek, járatosak, hogy kiilön-külön nem is maradnak meg. A Palotai-versek egy képsorozatban élnek az olvasóban, s e képsorozat valóságot adó hiteléhez nem fér kétség. A valóság ábrázolása a költő lényege, melytől sose tér le idegen utakra, ha lázadozik is e valóság bántó részei eU len.“ (M. írás 1936.)

Első jelentősebb irodalmi sikerét Péter című ifjúsági regényével aratja, mellyel 1933-ban elnyeri a budapesti Athenaeum ifjúsági pályadíját. A mű egy gazdag kislánnyal megismerkedő szegény (kisdiák sorsát ábrázolja. Társadalmi hátterét a gazdasági válság s a nyomában fellépő csehszlovákiai munkanélküliség alkotja. Kitűnik belőle, hogy az írónő a gyer- mekléleknek is kiváló ismerője, s ezt néhány lírai verséből és elbeszéléséből is látjuk. „Van valami filmszerűség Palotai regényében, nem szélesedik ki benne a mese szövevénye: mint képek peregnek le előttünk a kis Péter napjai, iskolai küzdelme azért, mert jót akart tenni, egy még keserűbb sorsba jutott nagyobbka diáknak akart segíteni" — állapítja meg a műről legjobb pedagógiai szakírónk, Krammer Jenő. (M. Figyelő 1934. 1—2. sz.) Következő ifjúsági regénye ugyancsak az Athenaeumnál jelent meg 1937-ben Julika címmel. Társadalmi

háttere ugyanaz, mint a Péteré: a gazdasági világválság, mely sorsokat dönt el, s rendkívüli problémák elé állítja a serdülő gyermekeket. Cselekménye azonban szélesebb és szerteágazóbb, mint a Péteré, s az írónő kissé sok problémát zsúfol bele: falukérdés, az anyaság és a művészi elhivatottság ellentéte stb. Meseszövése ezért nem oly egyöntetű és sikerült, mint a lélektani jellegű jellemábrázolás, s ez általában jellemző Palotai későbbi epikai alkotásaira is.

Különböző folyóiratokban már a harmincas években megjelennek Palotai elbeszélései is; ezekből először 1936-ban jelenik meg egy válogatás Isten ölében címmel. Az írónőt azóta is mint elbeszélőt tartja számon a magyar irodalomtörténet, mivel később már verset nem írt. Elbeszélései azonban erősen lírai jellegűek: alig van bennük jelentősebb történet, cselekmény, viszont annál erősebbek a lélektani motívumok, a női- és gyermek-jellemrajzok ábrázolásában. Némely kritikusa ,, rövidlélegzetű, tárcaszerű“ elbeszélésnek tartja Palotainak ezt a jellegzetes műformáját, melyben kitűnő, aprólékos megfigyelésről és frappáns, könnyed előadásmódról tesz tanúságot. A jó lélektani motiválás a szlovákiai magyar irodalomban ritka értéket jelent, mert elbeszélőink többsége (pl. Darkó István, Szombathy Viktor, Farkas István) éppen ebben volt gyengébb, s inkább mesét szőni, történetet bonyolítani tudott. Igaz, volt a magyar irodalomban egy időszak, a felszabadulás utáni sematizmus korszaka, amikor épp az írónő elbeszéléseinek legerősebb oldalát, pszichologizáló módszerét kifogásolták. 1949-ben Tűzhely címmel megjelent novellásgyújteményéről így írták a Csillagban: „A pillanatkép feltöltése" hosszú, és a cselekményhez szükségtelen gondolatsorokat, emléktársításokat vagy — sokszor — üres, öncélú pszichologizálás betegsége — egyébként — majdnem minden elbeszélésben felüti makacs fejét. Az elbeszélések egy részét ,, lélektani pillanatképek“-nek nevezhetnők, amelyekben a cselekmény csak a lelki jelenség alátámasztására, körítésére szolgál. (Pl. Szabadulás, Féltékenység, Feleség, és ide sorolható ilyen szempontból A két Vargóczy is.) Ügy is mondhatnánk: a cselekmény belülről . indul, s maga köré vonja, esetleg alakítja is a külső világot. Pedig a valóság ennek éppen a fordítottja“.

Az idézetben kifogásolt A két Vargóczy éppen legjobb alkotásainak egyike, s Instruktor kisasszony címmel a harmincas években a Nyugat novella-pályázatán is díjat nyert. Témáját az írónő személyes élményeiből merítette, s épp a „lelki jelenség“ megkapó ábrázolása jelenti benne a valóságot, amit a Csil-