Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Palotai Boris
Csanda Sándor hagyomány Palotai Boris Egyike volt a legtehetségesebb csehszlovákiai magyar elbeszélőknek; Nagyváradon született 1904-ben, de gyermekkorától kezdve 1939-ig Kassán élt. Már tizenhét éves korában férjhez ment, férje szavalóművész volt, ekkor állítólag az egyetlen ilyen foglalkozású egyén Kassán. Talán az ő ösztönzésére, az írónő is gyermek- szavalókórust szervezett, s ennek szocialista kórusverseket írt, melyekkel Szlovákia-szerte felléptek. Férje később tüdőbajának gyógyítására a tátraszéplaki szanatóriumba került; Palotai vele ment, s itt ismerkedett meg a kiváló cseh szocialista költővel, Jirí Wolkerrel. „Élet- reszóló barátságot kötöttünk. (Ott az életre- szóló barátságok időtartama hónapokból állott.) Ha Wolker jobban érezte magát, átgurít- tatta ágyát a szobánkba. Az édesanyja egy percre sem mozdult el mellőle. Wolker utolsó percig dolgozott, ott írta híres Sírversét is" — írja egy visszaemlékezésében. Rövidesen Wolker is, az írónő férje is meghalt. Első könyve, a Tavaszi áradás című verskötet, 1926-ban jelent meg Kassán. Költői zsengéinek nagy része expresszionista szabad vers, a szlovákiai magyar irodalomban Kassákék hatására kifejlődött progresszív, humanista „emberirodalmat“ képviseli. Később költészete egyre radikálisabb, szocialista irányba fejlődött, ikórusversei a proletárok igazát s az osztályharcot hirdetik. „Gyermekkórus: Egy kettő, egy kettő, Jobb bal, jobb bal! Mi nem megyünk a régi haddal! Mi összefogunk, összetartunk s a béke lesz a legszebb harcunk! Békét akarunk! Kenyeret! Zúzzátok össze a fegyverek’! Egy kettő, egy kettő, jobb bal, jobb bal! Masírozunk a dolgozókkal. Nyissatok ki ajtót, kaput! Egy szebb világba visz az út. Egy gyermek: Az új sereg az életre fut, egy szebb világba visz az út. Gyermekkórus: Egy szebb világba visz az út." (Megj.: Üj Szó 1932. S—6. sz.) A szavalókórus vezetése szervesen hozzátartozott az írónő fejlődéséhez; így ír erről későbbi visszaemlékezésében: „Miután elvállaltam a munkáskórust, meg kellett tanulni, amit tanítottam. Hiába jószándék, lelkesedés, aki repülni akar, annak ismernie kell az aviatika törvényeit. Addig is sokat olvastam, válogatás nélkül habzsoltam a műveket. Azontúl azt kerestem olvasmányaimban, ami érdemes arra, hogy tovább adják, hirdessék, bizonyítsák. Másképp kezdtem olvasni. Rájöttem a visszalapozás ízére, a fontolgatás, az önmagommal folytatott viták örömére. Igazi fejlődésem erre az időszakra esik. Voltaképpen serdülő koromban kezdtem el írni, a valóság fölé egy elképzelt, de éppoly létező valóságot építve, nem tükörképét az előbbinek, hanem álmát, megszépítését, kiegészítését. Ez az álom, megszépítés, kiegészítés egyszerre összefonódott mások életével. S a szavalókórus részére választott irodalom egyre jobban ösztönzött. Nemcsak a közös munka kötött már össze a kórus tagjaival, célunk is közös volt. Mind többen találtuk meg az utat egy tágabb közösség felé: a Levá Fronta tagja lettem.“ Palotai Borisnak az első Csehszlovák Köztársaság idején még két verskötete jelent meg: Valaminek a végén (1929), Csillag és kenyér (1936). Költészetében a női sors kérlelhetet- lensége, a szociális problémák iránti érdeklődése, s a városi lét kölünböző problémái nyilvánulnak meg. Egy-egy városi balladájának ironikus, szociális hangvétele erősen emlékez
