Irodalmi Szemle, 1966
1966/2 - FIGYELŐ - Deme László: A szerepvállalás kellékei és buktatói (Szőke József: Katicabogár)
Szőke József: Katicabogár. Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, 1964. figyelő „Prózánk útja a minőségi kiválasztódás felé" című cikksorozatában Turczel Lajos már foglalkozott Szőke Józsefnek általam itt más szempontból megvizsgált müvével: s műfaji tekintetben a leányregények, formai vonatkozásban a naplóregények közé könyvelve, stílusmegoldásáról a következőket írja: Katica és Viktor szerelmét „a lány lelkivilágába helyezkedő író a lírai realizmus egyszerű eszközeivel mutatja be“ (IrSzle. 1965/9. 826. lap); s a formai megoldásról megjegyzi még: „A napló a hősnő feltételezett egyszerű egyéniségéhez képest stilisztikailag és gondolatilag túlírtnak, a téma és a műfaj által támasztott lélektani és etikai igényekhez viszonyítva viszont kidolgozatlannak és kiegyensúlyozatlannak hat“ (ugyanott; minden kiemelés tőlem). A naplóforma egyfajta írói szerepvállalás: a ma egyre terjedő „én-regénynek" egyik válfaja, mégpedig a legközvetlenebbik. S ha a dolgot „papírforma“ szerint nézzük, Szőke József formaválasztása igen szerencsésnek látszik. Egy tapasztalatlan fiatal lányka magányos botladozásainak elbeszélésére valóban ez lehet a legadekvátabb forma: egyedül, megértő társ nélkül bukdácsolni, tévedni és újraértékelni, reménykedni és csalódni, álmodozni és keserű valóra ébredni, keresni a jövőt és félni tőle, akarni és nem ismerni előre; s mindezt mindig az aznapiság nyers hitelességével mondani el: ennek igazán a napló lehet a legmegfelelőbb tükrözője. Lehet; de nem föltétlenül az. Mert a naplóforma amennyire plauzibilis, annyira problematikus is, mint megoldás. Problematikus már maga a naplóírás realitása. A mai dolgozó ember nem naplóíró, legföljebb könyvelő típus: ha rögzíti is a napok eseményeit, vázlatosan, nyers formában, félmondatokban, „slágvortokban“ teszi. Valóban önmaga számára, csak emlékeztetőül, s így másoknak érthetetlenül. Ezért a naplóregény — minthogy regény — csak stilizált naplót adhat: fogantatása pillanatában el kell szakadnia a nyers műfaji realitástól. Ez persze önmagában még nem baj: az irodalom sohasem a valóság maga, csak annak „égi mása“, azaz megemelt, érzékeltetett formája. De ha valóságos nem lehet is, azért valószerűség- r e mindenképpen törekednie kell. Ez az, ami a szerzőnek itt igen kevéssé sikerült. Igaz: nehéz feladatot vállalt. Egy harminc körüli értelmiségi férfinak valóban nem köny- nyű egy tizenhét éves iparoslány bőrébe bújni, s abból nézni a világot. Levetni a férfiságot és felöltözni a nőiséget; elfeledni tapasztalt- ságát s elmerülni a tapasztalatlan naivság- ban; kibújni az intellektualitásból, és azonosulni egyfajta rokonszenvesen többre törekvő, de letagadhatatlan félműveltséggel: mindez együttesen olyan hatalmas beleélési feladat, amekkorával kevés író próbálkozott még. De hát a szerepvállalás sohasem külső kényszer; sőt elhangzott vele kapcsolatban nem egy óvatosságra intő figyelmeztetés. Például Fábry Zoltánnál olvasom — igaz: Máccsal és Lovicsekkal kapcsolatban, de nemcsak rájuk vonatkozó érvénnyel — azt a figyelmeztetést, hogy az „én-forma“ nemcsak lehetőség, hanem csapda is; de ha már az író azt választotta, akkor kötelező érvényű; s bántó minden „stílusváltás, hangváltás“, ami a vállalt szerepből való kizökkenést jelzi; hiszen rögtön megállapítható, hogy „Ezt az író mondja, a gyerek nem így beszél“; s magától tevődik fel a kérdés: „érezhet, láthat, beszélhet így egy gyerek?“ (Harmadvirágzás, 261, 255). — S ha ez az 1960-ban íródott, de kötetben csak 1963- ban megjelent figyelmeztetés elkerülte is Szőke művét; — azt, amit Fábry Petrőczivel kapcsolatban írt, s ami már 1957-ben is megjelent, mindenképpen jó lett volna megfontolnia, mert mintha csak a Katicabogárról szólna: „»Ügy éreztem, a lélek belső húrjait szólaltatja meg«: egy tíz egynéhány éves cselédlány 1922-ben nem így beszélt"; és folytatólag: „a primitív naplóhangot nem bírja következetesen végigvezetni, és az egyazonosságról megfeledkezve, váratlanul átcsap saját hangjába és modorába" (i. m. 126—7). Ha a szerző ezt annak idején elolvassa és megszívleli, a más kárán okulhatott volna egy egész sor kérdésben. De így e kérdéseket épp az ő írásán lehet és kell végigfejtenünk. Részletezzük az első kérdést, a valószerűségét! Mint mondtam: már az maga kevéssé meggyőző, hogy a tizenhét éves szakmunkáslány ilyen makacs naplóíró legyen. De legyen! Am akkor naplójától elvárjuk a realiDeme László A szerepvállalás kellékei és buktatói
