Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Krúdy világa
Szalatnai Rezső Krúdy világa Tóbiás Áron érdekfeszítő könyvet állított össze Krúdy Gyuláról. Ügy tűnik, egyesíteni akarta Illyés Gyula Babits-emlékkönyvének az emberre, életműre, a szellemre és alkotóra, s az alkotó környezetére és halálára vonatkozó emlékező módszerét, Révész Béla Ady-köny- veinek romantikus hangütését, az életforma hangsúlyozását. Paku Imre Juhász Gyulaemlékkönyvének muzeális gazdagságával és Szabolcsi Miklós alig ismert József Attila Emlékkönyvének életnyomozó igényével. Tóbiás Áron nem az író életének és munkásságának ellentmondásait kívánja feloldani, hanem Krúdy világát, Magyarország leggyakrabban emlegetett korszakát, a félmúltat akarja Krúdy révén dokumentumokba sorakoztatni, képekkel, vallomásokkal, idézetekkel, levelekkel, magnetofonra felvett élőszó visszavetítésével. Elsősorban Krúdy Budapestjét idézi fel az emlékezések sora. Ez nem véletlen, tervszerű szándéka volt a szerkesztőnek. „Módszerünket leginkább egy forgószínpad kör-mozgásához hasonlíthatjuk: a hat ciklusban hatszor mozdul a kép Krúdy- ról és koráról, hatféle műfaj kosztümjében kél életre a korabeli színjáték“ — írja Tóbiás Áron. A hat kép: a két Krúdy-lány emlékezése, harminc költőnk harminc verse Krúdy- ról, az Író és kora című tizenhárom alfejezetre oszló vallomásgyűjtemény, a Levelesláda, negyvenhárom kritika a kortársak tollából, a Kései beszélgetések című emlékezések gyűjteménye és egy vegyes jellegű Adattár. A hétszáz oldalas, hatalmas kötet kétségtelenül tiszteletre méltó, sőt bátran mondhatjuk: rendkívüli teljesítmény, nem fukarkodhatunk azzal az elismeréssel, hogy itt a Krúdy- kutatás nélkülözhetetlen, alapvető forrásához jutottunk. Nemcsak a szövegek megszerzése jelent nagy irodalomtörténeti nyomozást, hanem a hasonmásban közölt kéziratok, levelök, nyomtatványok, könyvcímlapok is azok, s pláne áldozatos, fárasztó volt felkutatni a rengeteg fényképet és rajzot, melyeket a kötetben talál az olvasó. A fényképeik gazdag és jellemző, a szövegbeli jellemzést is nem egyszer fölülmúló bizonyítékok Krúdy világáról. A könyv Krúdy Gyula születésének 85. és halálának 30. évfordulója alkalmából jelent meg, de ezek csak szóba hozható dátumok. Krúdy világát az író rendkívüli érvényesülése indokolja. Három évtizeddel a halála után derült ki, hogy Krúdyban nemcsak századunk egyik legnagyobb magyar prózaíróját tisztelhetjük, hanem az európai irodalom egyik nagy prózaművészét, a prózaírás módszerének egyik legjellemzőbb mesterét, az időbontásban és időérzékeltetésben Proustot messze megelőző zseniális művészt, a poétikus prózaírás utolérhetetlen alkotóját, aki a részletek leírásában és feltárásában hűségesebb és elragadóbb bármely realistánál, képei egyesítésével, egy-egy műve egészével pedig fájó nosztalgiával viszi útra olvasóját. Ez a nagy író most kezd érvényesülni a magyar nyelv határain túl is, s nem éppen romantikájával, hanem ábrázolása erejével, stílusának bűvös hatásával. Ilyen módszerrel írt: önmagában hordta módszerét, magatartásában, lényében, ez volt a titka. Külső eszközei ebhez igazodtak. „Én írónak készültem: semmi másnak“ — írta vallomásként önmagáról. Távol állott a politikától, mégis ez az írói magatartás a mindentudó, mindenfelé ellátó magyar ember szemlélete volt. Beleépítette magát Krúdy Gyula abba a világba, amelyet megjelenített, s amit magában hordott lírai szemléletként és pontos hazai ismeretként, egyéni világgá alakította műveiben. Művészete keveredik életfelfogásával. Élete kissé Krúdy-regény volt, s a Krúdy-regények Krúdy életét is jelentik, nem jelképesen, hanem szinte szó szerint. Csodálatos emlékező volt, hihetetlen észlelő, mindent halló és észrevevő lény. Elraktározódott benne Magyarország társadalma, a Ferenc József-korszak évtizedeinek minden történése, személye, híre, pletykája. Ismerjük olvasmányait, ismerjük nyomozó és valló rétegeit, tudunk embermegszólaltató módszeréről, nagy hallgatásáról. S tudunk életformájáról. De a lényeges az, hogy magába szívta a nyersanyagot, és átszűrte kristálytiszta irodalmi képekbe, önmaga volt a forrás, s • magabiztosan, tévedhetetlenül értett e forrás kezeléséhez. „Nekem naponta szükségem van 2—3 órás magányra, amikor gondolkozom ... Ezért élek még, ezért vagyok, ezért nem haltam meg, mert minden nap
