Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - Monoszlóy Dezső: Gyászbeszéd

Monoszlóy Dezső

gyászbeszéd

Amikor a telefon csengett, maga elé rakta a römilapokat. A felesége mer.t a készülékhez.

—i Meghalt? — kérdezte.

Az asszony bólintott.

Tulajdonképpen már hetek óta várta ezt a hirt, most mégis váratlanul hatott rá.

— Ki halt meg? — tudakozta a vele szemben ülő szemüveges szerkesztő.

— Gedeon.

Erre a harmadik partner is az asztalra rakta a lapokat.

— A sírnál neked kell beszélned — mondták szinte egyszerre a szerkesztővel.

— Igen — mondta, magában pedig érthetetlenül ezt hajtogatta: „Addig szimulált, míg felfordult.“

Az asszony jelentőségteljesen hunyorgott a telefon mellől.

— Természetes, hogy Pistának kell elmondania a gyászbeszédet. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, és jóbarátok voltak...

Ezekre a szavakra a férfi kissé összerezzent.

— Te mindent megtettél — dörzsölte a szemüvegét a szerkesztő.

— Látod, semmi se elég — kezével lemondóan legyintett a levegőbe.

— Halál ellen nincs orvosság — jegyezte meg a másik kártyapartner.

— Most mit kell csinálni? — kérdezte az asszony, és visszaült az asztalhoz.

— Most semmit. Reggel korán felhívjuk a szövetséget. Gedeont az írószövetség biztosan a saját halottjának tekinti majd.

— Ez kitől függ?

— Ugyan kitől?... Pista majd elintézi.

Ez a mondat is váratlanul érte. Érdekes — töprengett magában, hogy ez nem a halottól függ... Helyesebben, hogy a halottól nem függ semmi, csak annyi, hogy meghalt... A többit neki kell elintéznie.

Hirtelen különös kísértést érzett, hogy próbára tegye a saját erejét. Mi lenne, ha kijelentené, hogy Gedeon nem lesz az írószövetség halottja. Gedeon tehetségtelen fráter volt. De hiszen ez nem igaz. Ö tudja a legjobban, hogy Gedeon volt a legtehetségesebb valamennyiük között... De éppen ezért, ha ennek ellenére azt mondaná.

— Egy nagy tehetséget veszítettünk — mondta hangosan.

Az egész társaság meghatottan helyeselt.

De ha nem ezt mondja, vajon mit szóltak volna hozzá? Amióta Gedeon megbetegedett, többször előfordult, hogy így vitatkozott önmagával, s közben a gyászbeszédre készült.

Gedeon mindig azt állította, hogy csak az írás a fontos. Gedeon kötözni való naiv állat volt. S most az ö gyászbeszédétől függ minden, az is, hogy az írószövetség halottja lesz-e Gedeon. Egy pillanatra szerette volna elhinni, hogy ez még sincs így, számbavette a többieket: Ferenc, Péter, Imre. Valaki csak tiltakozna. A halálnak is megvan a maga hatalma. Talán mégsem engednék, hogy egy halott tehetségéről egyetlen személy döntsön. Amíg élt, az más... De azért nem volt benne egészen biztos, hogy így van.

Úgy érezte, máris a sírnál áll. (Persze az is lehet, hogy elégetik. Gedeon nem volt hívő... És különben is, többször kijelentette, hogy ha felfordul, a testével csinálhatnak.