Irodalmi Szemle, 1966
1966/10 - Petrőci Bálint: Mágneses rácsok 11.
— Ma reggeltől süt a Nap, de nem melegít... Hideg van, éles szél fúj és borús az ég... Ügy látszik, az idén hamar lehull az első hő... — Csak hulljon...! — Te nem1 szeretsz a friss hóban járni? En nagyon szeretek... Miért hallgatsz? — Nem ezért hívtalak... — A kisfiad nem szereti a havat? — Majd megkérdezem tőle... — A kislányom nagyon szereti a telet! Ügy kapkod a hópelyhek után mindig, mintha pillék lennének... Ugye, érdekes? — Nem értetted meg, miről írtam utolsó levelemben? — Még mindig borús nálatok az ég? — Nagyon borús! Csúnya fekete felhők takarják a Napot! — Nálunk már kiderült! Meglátod, nálatok is kitisztul. — Mégis megértetted, miről írtam? — Megint szomorú vagy. — Mondd, lehetek vidám? — Akarom, hogy vidám légy! — Eljövök... Meglátod, eljövök, beszélnem kell veled... — Milyen gyönyörű lesz! Nemsokára beköszönt a tél, lehull a hó, s mi friss hóban, fogunk járni! — Miért nem feleltél a kérdésemre? __ — Már mindenre válaszoltam...! — A levelemben azt kérdeztem, lehetek-e boldog, ha másokat boldogtalanná teszek? — Nem lehet boldogtalan az, aki nagyon szeret... — Miért nem akarsz megérteni? Miért térsz ki a válasz elől? Megírtam mindent* ami gyötör...! — Nézz ki az ablakon! — Miért kínzol te is?! — Esik az eső? — Nem esik... — Erős szél fúj? — Alig hajladoznak a fák ágai... — Milyen bútor van az irodádban? Sötét? Világos? — Világos... — Szeretem a világos bútort... És a szőnyeg? — A múlt héten kidobtuk, nagyon kopott volt... — Az asztalodon van váza? — Ott porosodik a szekrény tetején... — Miért nem teszel bele virágot? — Mert másra gondolok... — Az én vázámban három szál rózsa van... — Tudom! A vázádban virág, az asztalodon képek! A szőnyeged fakózöld, az ablakodon besüt a Nap, a főnököd szeret hangoskodni! Mindent megírtál a leveledben? Mindent, amit a szemed lát, amit a füled hall, de arról egy sort sem írsz, mit érezte! a levelem olvasva. — Most az asztalomat nézem... Az üveglap alatt seregnyi képeslap. Köztük van a városotok képe is... Egyszer elmegyek hozzád, hogy lássam, hol élsz... — Itt nem találkozhatunk, sok az ismerősöm... — Szép város lehet! Igaz, hogy régi utcáit lebontják, és leszerelik a gázlámpákat? — Igaz... __ — Kár... Ügy szeretek régi utcákban, gázlámpák alatt bolyongani... — Miért csak a vázákról s az asztalodon a képekről írtál leveledben? Engem más gondok kínoznak, gyötörnek, s nem felelsz rájuk! — Ha te is figyelnél az olyan apró-cseprő dolgokra is, nem1 gyötrődnél annyit... — Hat oldalon keresztül másról sem írtál...! — Ne gyötrődj, ne törődj semmivel, úgyis az történik, aminek történnie kell...! — Mi történjen még?! Minek kell még történnie?! Már így is csak egy hajszál választ el attól, hogy újra a rácsok mögé zárjanak... — Értsd meg, engem nem tehetsz boldogtalanná, és te sem lehetsz az...!
