Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - FIGYELŐ - Ladislav Ťažký: Az udvar bevétele (regényrészlet)
Ladislav Ťažký az udvar bevétele Be jók is vagyunk, be istenfélők, semmi se történt, Franc, csak imádkozzunk a kereszt alatt. Ti is imádkoztok, de ti a csillag alatt, ismerjük egymást, Franc, még a kereszt alól, nemrégiben még együtt álldogáltunk a kereszt alatt, és ... lehet, hogy irigykedtünk is egymásra, majd találkozunk megint a kereszt alatt... neked síremléket állítanak, bocsáss meg, hogy elfelejtettem, a sírkövön csillag lesz, mellette kereszt, körülötted itt is, ott is keresztek és csönd, a temetőben csönd van, Franc, a föld alatt már nem marakodnak az emberek a földért. A holtaiknak már van eszük. Ismerem én, Franc, a te könyörgéseidet, először mosolyogva mondod, suttogod, hogy Perun, írd alá, aztán zenével és nótaszóval, hogy írjátok alá, perunfalviak, elég egy aláírás, hogy az udvar megteljék könyörgők- kel, hogy írd alá, Perun, iíírd alá! Nem írod? A misszionáriusaid, Franc, mért nem akarnak enni, sem inni, miért csak a kezemet akarják? Belökünk a kútba! Aláírod?! Miért akarják a hitetlenkedőket a felborult víztükrös kéménybe lökni, ha nem hagyják megváltani magukat, ha nem akarnak élve a mennyországba kerülni? Miért? Miért? Azt mondtam nekik, hogy a kút az enyém, az udvar isi az enyém, takarodjatok az udvaromból! Bocsásd meg a mi vétkeinket... Tudom, nekem nem bocsátottak meg, én se bocsátok meg egykönnyen, Franc, én se felejtek, Perun nem tud felejteni, Perun csak megbocsátani tud, ahogy az isten tanította, vesd be a földet, majd eljövünk, vártalak, Franc, villával és pálinkával vártalak, azt kaptátok volna, amit választotok, de nem jöttetek, a ti dolgotok, kiírtatok a táblára, az is a ti dolgotok. Gyorsan adod Perun, sokat adsz. Imádkozz, próféta, bajt hozol a fejemre. Bibličkának könnyes a szeme, foga nincs, éneklés közben is hallani a selypítését, a templomban is a földre gondol, az én földemre, az övé eszébe se jut, iaz övé ott áll az ezeréves tornyocska tövében, de attól fél, kis darab az egész, mindössze kétszer egy méteres, el sem adhatja, alá sem írhatja, se rá nem írathatja senkire, hiszen még él, még nem teheti, nem hiszi, hogy kiássák a csontjait, hogy a testét a földbe tehessék. Azt a földet Franc Čikit sem hagyja elvenni, azért a földért senki sem imádkozik, senki sem végrendelkezik, senki se (tanácskozik felőle. Azt próbáld meg likvidálni, Franc, azt a kétszer egyméteres parcellát az ezeréves tornyocska tövében, tiltsd el a sírásót a munkától, próbáld anyagilag tönkretenni... ! Amit a sírásó ültet, azt senki se takarítja be, senki se likvidálja, a sírásó azt ülteti, amit lekaszáltak. Előbb a csillag, Franc, aztán a kereszt, papíron és a földön is, a fakereszt, névvel együtt a földbe ásva, és a kereszt alatt a lekaszált élet termése. Próbáld meg, Čikit...! Azt mondta, hogy ha akarja, meg is próbálja, a gyárak egykettőre átalakítják a falut, a gyárak mezővé, futballpályává, rozsdatemetővé változtatják a kertet is az ezeréves tornyocska körül. Pihent a temető földje, jó termést hozna. Ki enné meg onnan a kenyeret?! Bolond beszéd, Franc! Előítélet, emberek, a föld, az föld. Jól van, de mi akkor sem eszünk abból a kenyérből! Nem vagyunk emberevők, apánkat, anyánkat nem fogjuk megenni, még akkor se, ha a testük kenyérré változik. Egyétek, ez az én testem, igyátok, ez az én vérem, mondta az úr... A vérét, Franc, az élőnek is lehet szívni. A vályúból nem iszunk, a vályúból csak szürcsölni szokás, ha ember szürcsöl belőle, akkor disznó, de a disznó nem piszkítja be úgy magát, mint az ember, mert annak nincs esze, nincsenek törvényei. A temető, Perun, már elavult! Ha te égetteted magad, Franc, hát égettesd, a krematóriumokban zsidókat égettek... te erről nem tudsz? Tudod, Franc, azok a test(Részlet a szerző készülő regényéből)
