Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - FIGYELŐ - Kövesdi János: Komikum és szatíra
komikum és szatíra Dávid Teréz: Kásahegy Dávid Teréz, akit néhány évvel ezelőtt még kisebb-nagyobb sikerű családi drámák szerző- jeként ismertünk, „Kísértetek múzeuma“ címmel, az elmúlt évben kiadott novelláskötete után immár második prózai művével jelentkezik. Az írónő már a novellákban is érintett néhány erkölcsi kérdést, Kásahegy című regényében viszont kizárólag erkölcsi problémákat feszeget. A regény kulcskérdése az, hogy az ember különféle korszakokban, más-más viszonyok és körülmények között mennyire tudja megőrizni emberi mivoltát, mennyire képes kitartani elvei mellett, s ha kell, felülvizsgálni saját elveit; szilárd erkölcsi norma-e .számára az emberszeretet és a becsület, vagy képes azt önző céljai érdekében bármikor feladni. A Kásahegy hősnője Takács Mária Antónia, az egykori fodrásznő, aki egy kitöltendő kérdőív pontjaira reagálva mondja el életét a húszas-harmincas évektől egészen 1956-ig. A válaszokból bontakozik ki a regény cselekménye úgy, hogy a szerző történelmi korszakokat, eseményeket és különféle jellemű embereket állít a görbe tükör elé. A szerző ebben a regényben új hangon szólal meg, s újszerű és leleményes a regény formája is. Ez a forma lehetőséget ad Dávid Teréznek, hogy felvázolva eciy drámai fordulatokban bővelkedő, sok megpróbáltatástól terhes asszonysorsot, kipellengérezze azokat az emberi fonákságokat, hibákat és botlásokat, amelyeket egy-egy nemzedék képviselői egy fél évszázadon át elkövettek. „Túlkapások, bizony, minden időben előfordulnak ... Csak éppen másképp reagál az, aki csinálja és másképp, aki szenvedi“ — vallja a hősnő. A regényben sorra villannak fel a polgári korszak, a fasizmus és a háború, majd a „törvénykívüliség“ és a személyi kultusz képei. Meglepő az írónő valóságismerete, s az, ahogyan a gazdag élményanyagból jó arányérzékkel kiválasztja, amit a hősnő jelleme és a mű mondanivalója elbír és megkövetel. A regény legizgalmasabb és legjelentősebb részei azok, amelyekben az írónő az 1946— 48-as évek túlbuzgó „hazafiait“ és az 50-es évek karrier lovagjait állítja a „vízifecskendő“ elé. Itt találóan mutat rá, hogyan „evickéltek be a szocializmusba“* és ragadták magukhoz a hatalmat, akik néhány hónappal azelőtt még a nyilasok szekerét tolták, vagy polgári * Dobozi Imre kifejezése származásuk kiváltságait élvezték. A szocializmusban is tovább uralkodtak, csak esetleg nevet és színt változtattak. A Horváth Macák, Bence Péterek és Baltazárnék számára „sürgős volt a megtisztulás“, ezért egymást „igazolták“. Ugyanilyen hétpróbás karrierista Csermalek Félix is, a „Hangulatot Terjesztő Társaság“ igazgatója, aki nyilas Cseresből vedlett a szlovák szocialista funkcionárius Csermalekká. A háború után nemzetiségét is megtagadja, de látva, hogy a csehszlovákiai magyarságból is húzhat valami hasznot, magyarul kezdi Imi „A kolibritenyésztés népgazdaságunk szempontjából“ című szakkönyvét ... Az írónő rámutat: a Csermalek-féle „öntudatos“ és megfélemlíthetetlen funkcionáriusok azért maradhattak olyan sokáig uralmon, mert kölcsönösen takargatták egymás múltját. A Kásahegy zsidó hőseiben azokra a pozitív és negatív vonásokra figyelmeztet, amelyek a háború előtti bonyolult körülmények hatására alakultak ki a külső változásokra érzékenyen reagáló emberi lélekben. Elsősorban a kivándorolt Blau Piroska és Bradáč Hugó példájára gondolok. Hugó kivándorolt, mert itthon nem kapta vissza üzletét, de Nyugaton sem talált megnyugvást, mert Takács Máriát szereti. Végül is mindketten alkalmazkodnak az ottani viszonyokhoz, és kialakul „új magatartásuk“: a hűvös közöny. A regény címlapján műfaj-megjelölésként ez áll: „szatirikus regény“. Nem akarom kétségbe vonni a mű szatirikus hangvételét, de műfajával és ábrázolási módjával foglalkoznom kell. Egyesek ugyanis vitatják, hogy a mű regény volna, mondván: a hősnő egy kérdőív ürügyén mondja el emlékeit úgy, ahogy éppen eszébe jutnak, az események összevisszaságát nem lehet szerkezetnek nevezni, a hősnő elmélkedése pedig nem cselekmény. Véleményünk szerint a regényt sok szempontból vitathatjuk, de műfaji hovatartozását nem lehet kétségbe vonni. Az írónő a modem irodalomban nagyon is elterjedt több idősíkos szerkesztési módot alkalmazza regényében. Talán néha túl intenzív a hősnő gondolatainak időbeli csapongása, de ez érthető, mivel a kérdőív egyes pontjai más-más időben történt események felidézésére ösztönzik. Ez a szerkesztési mód a nehezebbek közül való. S talán a regény szokatlan — de indokolt! — formája az, ami egyesekben kételyeket tá
