Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: Balázs Béláról Egy regénymodell emlékezései
Balázs Béláról Egy regény-modell emlékezései A szegediek példás hagyománytisztelettel éltetik városuk irodalmi múltját. Van mit! Móra és Tömörkény, Juhász Gyula és József Attila, Radnóty és Sík Sándor — hogy csak a legismertebbeket említsük — állandó napirendi pontok. Egyszer Péter Lászlónak — beszélgetve vagy írásaiban-e, már nem emlékszem — megemlítettem a szegedi származék és Tisza-nosztalgiás emigráns Balázs Bélával való kapcsolataimat. Főképp azt, hogy Balázs Béla rólam, jobban mondva egy magamfajta emberről, írótípusról akart regényt írni. Én, a „stószi remete“ lettem volna a modell. A világvándort — hisz költészete csupa vándorének (A vándor énekel) — izgatta, érdekelte az ellenpólus: a mikrokozmosz archimedesi pont próbája, a leoöve- keltség, a szükségből erényt fejlesztő életforma lehetősége, genezise és kialakulása. A két pólus egyenletét mint regényíró szerette volna megfejteni. Péter László e közlésre azonnal cselekvöleg reagált: írjam meg dokumentáltan — és a fonalat továbh szőve — Balázs Bélával kapcsolatos emlékeimet. A régvolt felszólításra az ígéretet — amikor egészségi állapotom miatt koncentrációt, energiát követelő munkába nem merek és nem tudok fogni — most igyekszem bevál/tani. Az első Balázs Béla emlék: vizuális, külsődleges. Egy Kner-prospektus ajánló,, hívogató könyvcímkéi adták az első lökést — a lövészárokban. A halálos mindennapban a tiszti fedezék melege és az artisztikus könyvfedél-illusztrációk szinte tündéri álomrealitássá fokozták és ötvözték az így nyert ajándékot: a megismerés vágyát* megszerezni magát a könyvet, magát a mondanivalót. És a tábori posta — annyi magyar embertragédia hírvivője — csakhamar elhozta a Tristan hajója, a Halálos fiatalság, a Hét mese és a Lélek a háborúban váratlan örömöt és szépséget nyújtó Kner-köteteit. 1918 nyarán, már Budapesten, a talán életemet megmentő — a szerencsétlen Piave és Brentaoffenzíva! — háromhavi egyetemi tanulmányi szabadság idején aztán magamhoz váltottam a még hiányzó Balázs Béla könyveket, melyekhez kiegészítő kommentárként Lukács György ugyancsak Kner-kiadású apologetikája társult: Balázs Béla és akiknek nem kell. És ez a könyveim lett később, évek múlva — egészen más körülmények között — első Balázs Béláról szóló írásom is, mely — szerkesztőségi cikként — Májusi tanulság alcímmel jelent meg Az Üt 1931-es 3. számában. A lényeges mondanivalót kivonatosan loöizlöm: „Különös május volt ez az idei. Különös május elseje... mert ami Szlovenszkón még sose történt meg, most valóság lett: a pozsonyi diákság és az intellektuelek május elsején az osztályharcos proletariátussal együtt tüntettek a kommunista párt zászlaja alatt. A polgári lapok ezt a mindennél fontosabb és jellemzőbb tényt elsikkasztották. A polgári lapok a szociáldemokraták pőstyéni Scheidemann-attrakcióját* fújták fel, a vén háborús uszító... „szociális frázisait“... Ennyit bevezetőnek, mert a java csak most következik. Történt pedig a május elsejei demonstrációt követő napokban, hogy a pozsonyi rendőrség az utolsó pillanatban letiltotta Balázs Bélának., a ma már világhírű „német“ filmdramaturgnak és egyik legjobb marxistánknak előadását, annak dacára, hogy Prágában és demokratikus köztársaságunk más városaiban ezt nyugodtan megtarthatta, és hogy ugyanaz a Balázs Béla már két ízben tartott * Volt német kancellár, az 1918/19-es forradalom egyik likvidálója. figyelő
