Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - Dobos László: Jugoszláviai útijegyzetek (I.)
Dobos László Ennek az utazásnak a történetét jó lenne a végén kezdeni: megfordítani az útirányt, felcserélni az útba ejtett városok, folyók, szárazföld és tenger sorrendjét. így szebb lenne. A tengertől hazafelé hátrálni: hegyek homlokán lépkedni visszafelé, óriási karokkal egybeölelni eget-földet, tenger szépségével és csendjével. Jugoszláviától csak így lehet búcsúzni: óriás öleléssel. Ez méltó a tájhoz és az emberekhez is: a mindent egybeölelés. Jó lenne visszafelé sorolni az emlékeket, félredobni a napok rendjét, a hónapok és az évek szigorú egymásutánját. Felrúgni idő és tér százféle kötelékét, úgy szólni, mint a picarók, országok és világ nagy csavargói. Dalolva keseregni, füttyentgetni a hegyek tetején, bekiáltani a völgyekbe, kocsmák zajába szövődve; fittyet hányni császárra, királyra, égi és földi hatalmasság mindegyikére. Naiv várakozás! Hol van a nagy csavargások kora? A tarisznyával útra kélt „Három szegény szabólegény“ mesévé kövesedett. A világjárás manapság előkészületekkel jár, hosszan tartó nyűgös előkészületekkel. Nem lehet átugrani semmit: a földi utazás megszámlálhatatlan hivatalnoka rendet követel. Sorba kell állni az űrlapokért, sort kell állni a kitöltött kérvénnyel, sort kell állni okmánybélyegért, protekcióért, valutáért, rendőrségi ismerősért, gyorsfőzőért, turistaágyért, pult alatt dugdosott konzervekért és a külországban értékesíthető „hiánycikkekért". A világjárás nemcsak elhatározás dolga, hanem ismeretség, szerencse, jövedelem dolga is. Az „elintézés“ olykor hosszantartóbb, mint maga az utazás: idegesítő, időt faló lótás-futás. Az utazás adminisztrációja megfoghatatlan. Mire haragos indulattal sorba venném a hivatalnokfejeket, s a pecséteket osztogató intézményeket, passzust nyomnak a kezembe: Mehet! Ez az első fejezet: az adminisztratív „intézendők“ s a velük járó adminisztratív izgalmak. Aztán a második következik: az országút, vasút, vagy a levegő, kinek mire futja, ki hogyan választ, s kinek milyen szerencséje van. Az utazás adminisztrációja láthatatlan: alattomos kísérő, mint a jéghegyek alsó része. Nincs, és mégis van. Az országúton is sorba kell állni: percnek, napnak, időnek, térnek rendje, vonala, szigora van. Hol van a nagy csavargások kora? Aki kilép a sorból, veszélyt vállal. Hol van a nyílt szabadszájúság: tiltások és következmények nélküli hetven- kedés? Besorakozunk, és várunk. Minden nyugalmasnak mondott pillanat ideges remegést takar. Dohányzunk, szájunk szélét rágjuk, óra lapját falja szemünk. Tehetetlenségünkben ordítanánk is. Kire? Miért? Feszültség halmozódik bennünk. Előre szeretnénk számolni, máshol lenni, mint ahol vagyunk. Ezernyi tiltás: útkereszteződések, terelőutak, jelzőlámpák ... Százféle politikai meggondolás: szabad, nem szabad... S mintha visszafelé forogna a percmutató, megnő a számlap... Megrándul, előremozdul a „menetoszlop“. Az utazás. jugoszláviai úti jegyzetek
