Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - VETÉS - Keszeli Ferenc: Két vers
Reszeli Ferenc Egyetlen kovácsmestere volt ő a falunak és kétszer járta meg az ígéret földjét és kétszer száz napig kanadai búzakenyéren koplalta meg a haza tartó hajóra a jegypénzt és kétszázszor indult és kétszer érkezett és mindkét alkalommal szöget vert a falba és mindkét alkalommal szöget vert a falba kék-pirosan csillogó frissen kovácsolt vasszöget a műhely kormos falába a fújtató fölé s az átellenes falba hová szabókrétával a patkók számát írta fel egyszer S mert lehetne minden százszor és soha a két szögre feszítve sóhajtó Ő betűvel kezdetén és végén kifeszített verssor néz az éjszakába Ö Az éjszakák némán suhannak a macskakövön zakatolnak a vason kínoktól és szerelmektől megtermékenyített petéken ül a költő és hamutartó pereg a világűrben unalmasan az éjszakákban kicserélik a villamossíneket és a villamosok lassan kigördülnek s hajnalra ismét meghal egy kilónyi mész és elpereg egy napra való homok a falak eltávolodnak egymástól s ötkor a síneken keresztbe fekszenek a verssorok De a szögek úgy maradnak a levegőbe verve s a verssorok is úgy maradnak belehúzva a megfoghatatlan éjszakába. hajnali búcsú Fakadó orgonák illatával jött a hajnal és a tegnap kivirágzott almafák lombjában ujjongva szól a korán ébredő madársereg himnusza Az útmenti árkok oldalát nagyanyám sárga kislibái kedvéért zöld ennivaló fű nőtte be és felkukorékoltak a velem egyidős kakasok A vonatból még egyszer visszanézek: gyermekkorom emlékeit osztani törni szorozni próbálom érthetetlen jelenemmel. két szögre feszítve
