Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - Petrőci Bálint: Mágneses rácsok (elbeszélés)
Ott egész nap, egész éjszaka élvezhetem azt a jó érzést... Most csak az éjszakák maradtak nekem, a- mikoir nyugalom honol körülöttem és gondolatban azt tehetem, amit tenni szeretnék... Ez is önámítás. Az akarat kevés ahhoz, hogy tetté érlelődjön a gondolat. Ahhoz mások segítségére is szükség van, s azt nem kaphatom meg. Üjra kellene kezdenem az életet. S ez sem lehetséges, akkor én már nem lennék én! A múltamból nem vetkőzhetek ki. Annak kell maradnom, aki vagyok... Most már nyugodt lehetsz, nem okozhatok nektek csalódást... Eljárok majd veled a boltba, tejet és kenyeret vásárolni... S egy napon, amikor a fiam vágyairól kezd mesélni, nem követem apám és anyám példáját, akik ifjúkoromban így bíztattak: Csak lelkesedj fiam, tiéd a világ! Meglátod, többre viszed, mint mi...! Én 'lebeszélem a fiamat: Ne lelkendezz, ne építs kártyavárat, mert egy világ dől össze benned... Ne várj semmit az élettől... Miért? — (kérdezi majd a fiam. — Miért nem érhetném el azt, amit akarok?! Nem olyan az élet, ahogy elképzeled... De miért, apa? Mert... Mondd már, miért ne lehetne olyan az élet, mint amilyennek elképzelem?! Nem tudom, hogy mit mondjak, buta ember vagyok én már! Nem igaz! Okos ember vagy! Amikor kisgyerek voltam, olyan szép meséket mondtál, .amilyeneket egy könyvben sem olvashattam! Anyuka elárulta, te találtad ki azokat... A magam életét szépítettem... Amikor nagyobb lettem, megfogadtam, olyan leszek, mint te vagy, aki nemcsak a gyermekeknek tudna meséket mondani, hanem a felnőtteknek is ... Ne tápláld bennük az illúziókat! Te mondtad, magad is mesékkel szépítetted az életet! Ha hiszel a mesék világában, elrontod az ■életed! Mint velem történt... Hallgasd csak meg ... Szegények voltunk. Egy szobában öten laktunk. Nem volt se konyhánk, se előszobánk, •s fateknőben fürödtünk... s abban a szobában, melynek közepén kályha duruzsolt, álmodoztam szalmazsákon ülve... Nem akartam sem herceg, sem királyfi lenni... Te nem emlékszel arra, még a világon sem voltál... , abban az időben híresek voltak a Meinl-üzletek. Nemcsak nálunk, más országokban is. Nagy feliratok hirdették: „Igyon ön is Meinl kávét!“ Inasnak akartam elszegődni Meinl úrhoz, hogy kikerülhessek „gyarmataira“, hogy utazhassak, bejárhassam az egész világot! A kávéültetvényein dolgoznék, és járnám az országokat, hogy eladhassam Meinl úr kávéját... Amikor mindent szépen kigondoltam, egy napon arra ébredtem, hogy csodálatosat álmodtam... Mesz- szi, messzi útról meglett férfiként tértem haza, és nyitott kocsiban állva futottam be szülővárosomba. Az emberek elözönlötték a járdákat, integettek, éljeneztek, virágokat szórtak elém. Nagyon boldog voltam... Aztán felébredtem... Még ma is gondolkodom, mit jelenthetett az az álom? Ha elszegődtem volna Meinl úrhoz inasnak, véghez vittem volna-e olyan nagy tettet, hogy városom népe üdvrivalgva fogadhasson? Nem szegődhettem el Meinl úrhoz, a szüleim tiltották, nem lehetsz inas! Az apád is inaskodott, s mire vitte? Tanulnod kell, hogy valaki lehessél! És tanultam, tanultam, tizenhét évet ültem le az iskolák padjaiban, de a vágy, az álom beteljesülésében ma sem reménykedhetem... Ha nem próbálkozol, nem kísérletezel, ha egy helyben topogsz, nem dicsekedhetsz nagy tettekkel! Most fáj, hogy akkor nem parancsolhattam vágyaimnak, nem érezném a csalódás fájdalmát... A vágyakat nem szabad szabadjára engedni... Ha azt teszed, akkor ne tűrd a korlátokat, ne hallgass senkire, ne engedd, hogy megzabolázzanak, összezsugorítsák benned a lelket! Hadd tartsanak különcnek, bolondnak, de éld az álomvilágot, mert csak így reménykedhetsz abban, hogy egyszer megközelítheted az elérhetetlen délibábot... Rossz tanács ez, fiam, ne hallgass apádra! Okosabbat mondanék, ha megfejthettem volna gyerekkori álmomat! Ha egy-két perccel tovább álmodom, talán megtudhattam volna, milyen tettet kell véghezvinni, hogy az ember boldognak mondhassa magát... De előbb ébredtem fel, mint kellett volna, és azóta csak gondolatban futok elérhetetlen vágyaim után... Vége a mesének fiam .. Már virrad... Milyen rövid az éjszaka! Nagyon rövid, be sem tudom fejezni levelem. Nincs is értelme, hogy befejezzem ... Most már csak arról tudnék neked írni, hogy hiába keresem életemben a nagy Tettet, Nem tettem semmi nagyot... Talán holnap... Holnapután.... Még valóra váthat az álom, hogy azt mondhassam: Érdemes volt élnem! Ezzel a gondolattal fekszem le most... Kár lefeküdnöm, már úgysem alszom el... Ébren tart a gondolat:
