Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - Tőzsér Árpád: Versek
Tőzsér Árpád «gy pillanat a csillagidőből Kinn a verebek lezuhognak a fákról — Még sosem láttalak, s most csak nézlek, nézlek, A hajnal kitakart melledről száll fel, húsodban ének születik s élet. Mi választottunk az elrendelésen túl, te azzal, hogy hagytad magad választani. Külön: öntudatlan ősmozdulások csak, együtt: jövő titkok értelmes okai. Cn választottam: íme, ez a két szem. S te: csak világító ujjaimat várja két melled, a hasad, táruló combjaid, megtalált testednek sok sötét konkávja. Még sosem láttalak, de ím, megláttalak, s most csak nézlek, nézlek. A csillagidőből kivált egy pillanat, s a személytelen teremtés személyessé lett. Derkovits Gyula: Anya, 1934, olaj
/
