Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - DISPUTA - Ernst Fischer: Vita a Pegazos körül
lyóirat is foglalkozott a szomszéd irodalmakkal (Németh László a „Tanú“-ban, továbbá a „Századunk“, a „Szocializmus“, a „Szép Szó“, a „Korunk“ stb.) A folyóiratok közül különösen az „Apollo“ című haladó lap tűnt ki (1935—1939), amely a humanizmus három alakban való hirdetését tűzte maga elé programul, az európaiság a közép-euró- paiság és a magyarság jegyében. A háború után szellemtörténeti alapon főleg Gáldi vázolta föl a „dunatáji“ irodalmak vizsgálatának gazdagabb lehetőségeit, s több tanulmány és tanulmánykötet is megjelent ebből a témakörből. Az összehasonlító irodalom- tudomány leértékelése később ezen a területen is megállította a fejlődést, s csak az utóbbi négy évben kezd a kelet-európai irodalmi szintézis gondolata új alapokon ismét életre kelni, mindenekelőtt az 1962-ben Budapesten lezajlott Összehasonlító Irodalomtudományi Kongresszus érdeméből, valamint a szocialista országokban működő irodalomtudományi intézetek vezetőinek 1965-ben ugyancsak Budapesten tartott értekezlete folytán. A kelet-európai irodalmaknak közös tulajdonságaik, törvényszerűségeik vannak, amelyek viszonylag megkülönböztetik őket a többi irodalmaktól illetve irodalmi egységektől. Olyan tág tömböt, mint néhány kutató javasol (szláv, balkán, balti, kaukázusi, magyar, román), egyelőre nehéz összefogni. Napjainkban főleg a magyar és a román irodalmat fogadhatnánk el, mivel ebben a két irodalomban találjuk a legtöbb egyezést a szláv irodalmak fejlődésével. Persze, közben nem lehet a kelet-európai irodalmat a szocialista irodalommal azonosítani, mert itt két külön foaglomról van sző, s mindkettőt sajátos tulajdonságok határolják körül. Mindenesetre ez a problémakör nem lehet csupán a magyar irodalomtudomány területe; minden érdekelt nemzet irodalomtörténetének közösen kell vele találkoznia, s ezek elsőrendű feladata ebben a helyzetben a teljes kétoldali kutatás. (A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok kutatása még nagyrészt elhanyagolt terület, s a többi, ezzel kapcsolatos irodalmi vonatkozás fölkutatásának hiányaira is találhatnánk bizonyítékokat.) Mint minden kisebb irodalmi alakulatot, ezeket is — már régóta s egyre mohóbban — elnyeléssel fenyegeti a világirodalom gondolata, az európai és világirodalmak közt fennálló kapcsolatok vizsgálatának sürgető vágya, mivel ezeket a kapcsolatokat minden bonyolultságuk és dinamikájuk ellenére a szüntelen aktualizálás tette éretté komplex kutatásra. Ez a szintetizálás, ez a csoportosítás tulajdonképpen csak része az egyes irodalmak konkrét irodalmi folyamatára, irányaira, egyéniségeire jellemző sajátos, egyéni tulajdonságok megismerésének, megkülönböztetésének. S elsősorban éppen ezt a komplex — integráló és differenciáló — fölfogást kellene szorgalmaznunk. Ez az irodalmon kívüli szempontok megértését is szolgálná. Simkó Tibor fordítása Ernst Fischer vita a pegazos körül A Pegazos elleni vádirat terjedelmes, és tele van ellentmondásokkal. Mint ahogy származása és alakja, botrányos és kétértelmű megszámlálhatatlan vállalkozása is. Amikor Perseus gyémántos sarlójával leütötte a Gorgonok legfiatalabbjának, Medusá- nak a fejét, halott testéből a Pegazos, a szárnyas ló szökkent ki. Poseidon Athene templomában megerőszakolta a kígyóhajzatú Medusát, akit egyes történetírók fölötte vonzónak, mások viszont rendkívül visszataszítónak írtak le; az erőszak gyümölcseként érlelődött testében ez a csodalény. Medusa megölése után Perseus megszabadította a mezítelenül sziklához bilincselt és Poseidon haragjának áldozott Andromédát, aztán hitveseként s egyúttal kincset érő hozományként vezette haza. A Pegazos a Helikon hegyén talált menedéket; kedvesen fogadták ott a múzsák, miután mandulaívű patáival forrást fakasztott a talajból. Egy nap Bellerophon, Glaukos fia, Sisyphos unokája aranykantárral zabolázta meg a szár
