Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - FIGYELŐ - Szeberényi Zoltán: Csend és mozdulatlanság (Farkas Jenő: Csendország)
ni „párját ritkító nyersanyagot“ látva, mint Lehocky Teréz esetében, s megtalálja a Krúdy- utánérzések és újraélesztések művészetét Rácz Olivér kassai könyvében. Szép és komoly munka Dobos László kisregénye bogainak megoldása, vagy a humoristaként számontartott Duba Gyula novellaalkotó erejének bemutatása. Azonosulni tud Turczel a költők benső életével, s társadalmi helyzetük és származásuk ismeretében kitűnően megmagyarázza lírájuk lényegét (Ozsvald Árpád, Gyurcsó István, Cse- lényi László és Tőzsér Árpád esetében). Sokat idézhetnék találó megállapításaiból, megkapó jellemzéseiből, okos irányító gesztusaiból. Ilyen például a Tőzsér-versek „száraz villámként“ Csend és mozdulatlanság Farkas Jenő: Csendország Az első kötetekhez mindig a várakozás feszültségével, a felfedezés lehetőségének izgalmával közeledik az olvasó. A folyóiratokban elszórtan megjelenő versek mozaik-emléke nyomán felsejlő költői képmás csupán a kötetbe szelektált lírai vallomások együttes hatása alapján kerekedhet kitapintható és értékelhető egésszé. Farkas Jenő esetében bizonyos körülmények még fokozzák a várakozás feszültségét, hiszen a hosszú évek óta — igaz, meglehetősen nagy időközökben — publikáló költő valahogy kívül rekedt irodalmunk „ügyeleteseinek“ érdeklődési körén. Kritikánk alig ejt szót róla, irodalmunk egészét felmérő összefoglalások (pl. Csanda: Hidak sorsa) nevét sem említik, még a liberalizmusa és adatkultusza révén irodalmi „telefonkönyvnek“ ironizált Magyar irodalmi lexikon sem regisztrálja. Vitatható, hogy több tucat verse, három kötet műfordítása ellenére sem é.rdemli-e meg legalább a tudomásulvételt. Tán e körülmények is hozzájárultak, hogy hazai költészetünk 1965-ös termésének értékelője (Irodalmi Szemle, 1965- 10) „bizonyos értelemben meglepetés“-nek találja a költő első kötetét. Költészetünk figyelmes olvasójának azonban a Csendország nem szolgál meglepetéssel. A felfedezés intellektuális öröme csaknem teljesen elmarad, a várakozás feszültsége sem oldódik maradéktalanul fel. A kötetbe gyűjtött 61 vers — megnövekedett helyzeti energiája ellenére is — alig tesz egy-egy új vonást a folyóiratokból megismert költői, arcképhez. A Csendország egy nagyjából kialakult, az elmúlt évtized alatt alig változó, de korántsem kiforrott költő eredményeit summázza. A kötetből való jellemzése, Cselényi „világszomjának“ megjelölése, Ozsvald falusi szegénygyerek-ko- rának versforrás-meghatározása, vagy kertészműveletei Gyurcsó és Monoszlóy versei körül. A kritika népi felelőssége érzik azon, amit Bábi Tibor verseiről mond, vagy ahogyan Monosz- lóyt másodszor bírálja. S önvallomásként és programként hat az a lendületes polemikus írása, melyben a szlovákiai magyar irodalom lemaradottságáról és sematizmusáról vitatkozik. A történelmi helyzet komolyságát a kisebbségi sorsban komoly és becsületes írói alkotások kísérjék — ez Turczel Lajos kritikusi krédója és egyensúlya. Nagyon jó krédó. Szalatnai Rezső hiányoznak az első kötetesek bizonytalan tapogatózásai, de hiányoznak a fejlődés kimutatható jelei is. Tíz év költészetének alapvető vonásai alig változtak, s ez nem sok reménnyel kecsegtet a költő további fejlődését illetően. Farkas verseit olvasván egy különálló, szinte körülvattázott költői világ bomlik ki szemünk előtt. A csend országa a mozdulatlanságé is, amelyben alig találunk valamit az előbbre jutás, az útkeresés, a kísérletezés nyugtalanságot vibráló légköréből, ami költészetünket általában jellemzi. A Csendország költője — nagyon jellemző cím — a megnyugvás ösvényeit járja, melyen a lényeget felismerni áhítók zaklatott tépelődései helyett egy szépségre érzékeny szem, egy önként vállalt korlátok között vergődő fizikum, egy magányra kárhoztatott költői lélek reflexióit, szemérmes, finoman árnyalt áttételekbe burkolt vágyódásait, gyermeteg indulatait, fel-fellobbanó örömét, s elvétve félénk háborgásait találjuk. A költő kétségei, válságai — ha vannak —, önmagára szűkülnek, „belső emigrációjának“ problémáira, melyek többnyire választott hivatása és a társadalom mozgási iránya közti ellentmondásokból, lelki és testi magányából, a lassan tovatűnő ifjúság, a betegség stb. okozta lelkiállapotból adódnak. Fény és árnyék költészete az övé, amelyben a tudatosan vállalt magány elé- gikus dudolásai és a sokszor motiválatlanul felfokozott életszeretet és öröm patétikus ! el— kendezései között a távolból felködlő emlékek, a magáénak vallott hagyomány, az olvasmány- élmények oldottabb költői visszhangja jelenti az átmenetet. Nálunk szokatlan ez a hang, de nem új, s.
