Irodalmi Szemle, 1966

1966/7 - DISPUTA - Fábry Zoltán: Vigyázzatok a nappalokra! (tanulmány)

felhívja a figyelmet arra is, ami nem volt. Ha valaki e bibliográfia nyomán indul el, az kronológiai sorrendben a „KASSAI MUNKÁS“ (később: „MUNKÁS“) első évfolyamait lapozza fel, de a csírákat itt keresve, nem talál a szlovákiai magyar irodalom köztudatba átment neveire, azonos nyomaira.

Aki ma kezd a szlovákiai magyar irodalom problémájával foglalkozni, az a kezdetet — természetszerűen — munkásmozgalmi viszonylatban, szocialista hagyományaiban próbálja megragadni és felmérni. És itt mindjárt negatívumba ütközik: a mai főszempont visszave- títése irodalmunk hiteles képét, adekvációját nem tükrözheti. A szlovákiai magyar irodalom kezdeti megragadása más fogózót kíván, más egyezésre rímel. Ez az irodalom kezdetében polgári irodalom volt. Művelői, olvasói e kezdeti fokon szinte kizárólag a polgári rétegből kerültek ki, és így ez irodalom topográfiája — még későbbi szocialista telítettségében is — a polgári lapok anyagának tudomásul-vétele nélkül nem rekonstruálható. Botka Ferenc, a bibliográfia összeállítója, e tényt bevezetőjében így kommentálja: „A csehszlovákiai szocialista irodalom tanulmányozóinak figyelmét... még egy igen lényeges körülményre is fel szeretnénk hívni. Az első köztársaság viszonylag szabad közlési lehetőségei közepette a baloldali írók sűrűn helyezték el műveiket a polgári radikális lapokban... E közlések számbavétele szintén sürgető, hiszen a szocialista irodalom anyagfeltárása csak általa válik teljessé és befejezetté."

Irodalmunk- kibontakozásának kezdeti időpontjában — az inkább bécsi indítású és ihletésű „TŰZ“ első évétől eltekintve — nem Pozsony volt a kristályosító geográfiai pont, de Kassa. Kassán ezidőben hat magyar napilap .jelent meg, és csak egy szlovák. E napilapok közül a szlovákiai magyar irodalom szempontjából a KASSAI NAPLÖ volt a legfontosabb. Az emigránsoktól az itteni fiatalokig alig van név, mely ne itt bukkant volna fel először. A kassai hat napilap egyike a KASSAI MUNKÁS volt — -és a kezdeti időpontban nívóját a kommunista emigráció irodalmilag legérettebb és legaktívabb írócsoportja biztosította (Gyetvai János, Hidas Antal, Illés Béla, Lengyel József, Mácza János.) Egy — Jász Dezső által indított — vita kapcsán az ÉLET és IRODALOM-ban épp e napokban vallanak az emlékezés melegével, a harc, a fiatalság utáni nosztalgiával a Kassai Munkásról a még élő főszereplők; és mi ezeket a sorokat ma — pironkodva — úgy olvassuk, mint akik csak most vesznek és vehetnek e fejezetről tudomást. Nekünk — nagyrészünknek — erről az elsüllyedt irodalomról nem volt sem tudatunk, sem tudomásunk.

Ezért fontos, hogy ez most Botka Ferenc munkája nyomán felmerült, és így beiktatható az egészbe. Csak e színfolttal válik — utólag is

— teljessé az összkép.

1925-ben a szlovákiai magyar irodalom általam írt első, töredékké merevedett összefoglalójában a Kassai Munkásról és emigráns írócsoportjáról egy fia szó említést sem találunk. A KÚRIA, KVATERKA, KULTÜRÁ-ban e hiányt már csak egy lábjegyzettel tudtam — negyven év múlva — pótolni: „Botka Ferenc kutatásai azóta felfedték a kommunista KASSAI MUNKÁS emigráns-körének (Mácza János, Hidas Antal) nagy jelentőségét". A hagyomány-feltárás — Botka nemsokára megjelenő MUNKÁS-mono- gráfiájával — itt tényleg térképünk legfehérebb foltjait likvidálja majd. Annak idején hol voltunk mi, milyen messze ettől az írócsoporttól és annak maximális kommunista eszmeiségétől?! Akkoriban én még Van Goghot játszottam ki — Lenin ellen, de néhány év múlva (1924-ben) — amikor a MUNKÁS emigráns írócsoportját rég kiutasították, és új szálláshelyük Moszkva lett — űrkitöltőn már az én nevem is feltűnt a MUNKÁS hasábjain. Botka előszavában erről így ír: „Az irodalmi közlemények színvonala és száma erősen lecsökkent. A művészi munka zöme a még igen kis számban levő helyi, csehszlovákiai baloldali írók: elsősorban Földes Sándor és Fábry Zoltán vál- laira nehezedett“. Elsősorban? Kizárólag. Hisz Botka sem tud több nevet felsorolni a később feltűnő Háfoer Zoltánon kívül. Három név. Semmi több!

A szlovákiai magyar irodalom és a szocializmus egyezése egy hosszú folyamat eredményeképpen csak később, az Az ÜT, a Barta Lajos szerkesztette ŰJ SZŐ és a MAGYAR NAP hasábjain következett be. Az üzemi munkás nyugtája 1931. május elseje után íródott: „Ma történt először, hogy mi, üzemi munkások egy elnyomott nemzeti kisebbség diákjaival együtt demonstráltunk. Ez a száz intellektuel, aki megtalálta a hozzánk vezető utat, mindennél igazabban mutatja, hogy mi képesek vagyunk az összes elégedetleneket zászlónk köré toborozni, hogy ezek a tömegek megteszik a döntő lépést a szimpatizálástól az aktív harcig .. . Mi, üzemi munkások azonban még egy további lépést várunk tőletek. Mi elvárjuk, hogy ti a ma összes elégedetlenjeitI mindazokat, akiknek nincs jövőjük, összegyűjtsétek ... Ti más fronton is harcolhattok, ahová a magunk fajta nem igen jut el, de ahol szintén meg kell vetni a lábunkat. Ti megtettétek az első lépést a megismeréshez, de aki Át mond, mondjon Bét is. Aki a sorainkba lépeft, az maradjon is meg a sorainkban és harcoljon, dolgozzon. Ez az, amit mi tőletek elvárunk." (AZ ÜT, 1931. 3. sz.)