Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - VETÉS - Mikola Anikó: Versek - Cilling Erzsébet: Avar (vers)
fiatalok irodalmi rovata Mikola Anikó fenyők Fenyők sugarak. Testté vált fiai a Napnak, zöld fényözön. Gyanta illata kószál a szél szabad ösvényein. Álmuk tisztább, mint a harmat. vihar után A harag utolsó cseppjei lehulltak felhők hullámverése elpihent ily csöndes estén már a fájdalom se fáj fölkel a szél moha-zöld nyoszolyából s simogató tenyerébe szelídül a táj. az éjszaka dala Bezártam kapuimat, ne keress bejáratot. Hiába lesnél repesnyi résen, a felhők földet értek, minden lomb földig hajolt. Ez most az én birodalmam. Utaimon árnyékok sietnek, a csendes völgy kígyók fészke lett. A fényt a gyökerekbe rejtem, ne lásd, a keselyűk hogy születnek, hogy lesznek kövekből tigrisek, fűszálakból bilincsek, sziromból éles dárdahegy. Kapuim zárva, az én birodalmam ez itt. Csendes örömök temetőjét néma árnyékok felásták. Az alázat méheit vízbe fojtom, sötét mohára öntöm mézüket. Barlangok titkát mélyből felhozom, s meghintem vele fáimat. Gyíkok sebére mérget öntök, s lezárom szelíd szemüket. Cilling Erzsébet avar A háztetőn most két galamb lankad a nyári fénybe’ Fölcseng valami tiszta hang: Az álmok fényessége. A pillanatnyi és örök illanó tiszta dallam úgy búg a felhő-raj mögött, mint az orgona, halkan. Felhők mögül a fákra száll, be vérzik árva szárnya, aztán szürke eső szitál az ősz előtti tájra. Fekete avar issza be a holt galambok vérét. A hold sugara írja le az álmok fényességét.
