Irodalmi Szemle, 1966

1966/7 - Monoszlóy Dezső: Isten veled, Áron, köszöntelek, Ábel (Tamási Áron halálára)

ülünk egy ünnepet, ami Élet, s aminek az ablakában csak lobogó gyertyák vagyunk a szélben."

— Hát nem megyünk már megkérdezni: Bedö Páki hogy virágzik?

— S rendet ki tesz már a rendetlen világban?

— Meg aztán az ördögöt is újra oda kellene fagyasztani az Olt jegére, mert néha elszabadul.

Ügy érzem, itt-ott válaszol is valamit Áron, bár ez aligha lehetséges, hiszen azóta már Farkaslakán emlékező kopjafák alatt pihen. Mielőtt hazavitték volna, hogy a föléhulló otthoni rögökből továbbnőjenek a székely virágok, a Farkasréti temető halottas házában a temetési szertartáson Brezanóczy Pál püspök búcsúimájában többek között ezeket mondta: „Nevét a bibliából kapta. így tesznek jórészt a székelyek. Átérzik a régiekkel, hogy a név lényegre mutat és mindvégig kötelez. Valóban Áron volt... Élete sokban azonosult ószövetségi ősének sorsával. A kereső dadogok helyett ő az ékesen beszélő bátran szószóló volt, híven tolmácsoló, mindenkor reméltető és lendítő. A népéhez való hűséget mind áldozatosabban megtartó ...“

E szép szavak azóta bennem is zsongnak, csakhogy én az írók mennyországát és túlvilági életét máshol keresem, amióta meghalt, gyakran mondogatom magamban:

Isten Veled Áron, köszöntelek Ábel.

Ádám István: Tanulmány