Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - Egri Viktor: Morva szombatosok
a gépmester. — Van akinek ennyije sincs. — De a prédikátoruk meggazdagodik a tizedekből, ha jól összeszámlálom — mondom már bosszankodva. Az ember rám emeli forrástiszta szemét, és elnézőn mosolyog. — Mind azt hiszik, de nincs igazuk. Nem minden a papé a tizedből. Ő tartja fenn az imaházat, és a fölöst szétosztja az ínségesek közt. — Ha a szombatot tartják, mennyire keresztények maguk? — kérdem. Megint az az elnéző mosoly! A szeme csupa ártatlan derű és jóság. IÁm a hangja határozott, szinte úgy érzem, hogy kemény, pedig halkan beszél, egyszerű szavakkal. Valami dagályosságot, pátoszt, tévelygőkhöz illő zavarosságot várok, de lefegyverez egyszerűségével: — Adventisták vagyunk. A mi egyedüli bibliánk az Ötestamentum. Annak parancsai szerint élünk. Az Isten a hetedik napot, a szombatot szentelte pihenőnek, azért tartjuk a szombatot, és várjuk a Megváltót, hogy ránk virradjon Isten országának hajnala. — Az édesapja is megszentelte a szombatot? — Már a nagyapám is. Fiúról fiúra száll a hitünk. Ez a mi örökségünk. Most sincs kenetes színe a hangjának, és zavarban sincs, mintha megszokta volna, hogy ilyen vagy hasonló kérdésekkel zaklatják a türelmetlen, tülekedő világ hitetlenjei. Szeretnék a mélyére nézni furcsa jámborságának, amelyben van valami megszállottsággal vegyes, idejét múlta szent együgyűség. Technikában jártas, szerszámokhoz, gépekhez értő munkás, de a világ dolgaiban teljesen tájékozatlan, újságot és könyveket nem vesz a kezébe, mert azokban — ahogy állítja — semmit sem talál, ami lelke békéjének és üdvösségének hasznára válna. Amikor megkérdem tőle, ki vette rá a nagyapját, hogy a szombatot ünnepelje, az Ötestamentum parancsait kövesse, William Millernek, a szektaalapító pittsburgi prédikátornak a nevét említi. Németesen Wilhelm Mül- lernek nevezi, és csak annyit tud még róla, hogy 1844. május elsején hirdette meg először az Igét. Menjek el a papjukhoz, ő majd mindenre választ ad nekem, Müllerről, az első prédikátorukról is, ha az ő élete érdekelne. — Nagy bölcs a mi papunk — mondja rajongva. — Látom: maga nemcsak tiszteli, hanem szereti is. Pán Martin, a gépmester megint mosolyog. — Maga is megszereti őt, uram. Az okos csak a fejével gondolkodik, a bölcs a szívével is. Azért szeretjük őt mind. Tovább faggatom: — Miféle iskolákat végzett a papjuk? — Nincs több iskolája, mint nekem, uram. Munkás volt a gyárban, ahol dolgozom. De sokat olvasott, sokat tanult. Hallania kellene, milyen szívhez szólóan beszél. Nem lehet hitének szociális oldalát érinteni, mert menten begubózik, és hallgatva, világidegenen átnéz az ember feje felett. Nem lehet hívő lelkének békéjét szkeptikus megjegyzésekkel megbolygatni, és megkeresni, nincs-e valami beteg elhajlás a lélek nagy alázata mögött. Ez a hívő ember Isten ujját látja abban, hogy társa egy nap otthagyta a munkapadot, kiválasztottként talárt öltött, és a Biblia szavaival felel az élet kérdéseire. A lélek békéjét a legnehezebb meglelni, és ők sima úton, melynek nincs se tüskéje, se göröngye, megtalálták. A középkori aszkéták megszállottságával hangoztatja ezt, és nincs semmi, ami megingatná. Eszembe jut a Hegyi Beszéd, a Máté írása szerint való szent evangélium szava: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a meny- nyeknek országa“. Ám ezzel nem sérthetem, nem is élhetek vele, hiszen csak az Ötestamentum a Bibiliája, nem az Üj szerint él. — Háborgatják-e magukat a vallásuk gyakorlásában? — kérdem. — Senki, uram. Megtudom, hogy a gyerekek iskoláztatásával sincs baj. A falusi tanító elnézi a szombati mulasztást, magánórákon foglalkozik a gyerekekkel, hogy tudásban el ne maradjanak a többiek mögött. Fizetnek neki ezért, nem sokat, mert a tanító megértő lélek, nem anyagias. A városban már nehezebb követni az írás parancsát. Ezért is élnek szívesebben kínt a falvakon. Próbálok tovább hatolni. Szeretnék túljutni a felületeken, feleletet kapni arra, mi szülte ezt a külön utat, vajon kényelmes örökség-e a lelki békéje, vagy mardosó vívódások szüleménye? Harc az örök kísértővel, s a láng- pallosú arkangyallal, aki már az első bűnbeesőt kiűzte a Paradicsomból? De fel kell hagynom a kérdésekkel, értetlenül peregnek le róla. Bibliai egyszerűséggel hisz, kétely nélkül és maradéktalanul. A vérében, az idegeiben, az izma rostjaiban él a hite; harc nélkül szerezte, nem kellett verekednie, álmatlan éjszakákon át gyötrődnie érte, úgy kapta, mint a szívét és az agyát. Mi az, ami a munkáján, a hitén és a családján túl érdekli? Semmi! Az életről csak
