Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - Török Elemér: Két vers
„Talán a hivatalból küldtek értem“ — gondolta, hisz’ három hete, amióta Annát először meglátta, egyáltalán nem járt munkába. A humorista civilben a Baromfifeldolgozók Kisipari Szövetkezetének volt a könyvelője. „Vagy a postás“ — jutott eszébe. — „Mégis ki kellene nyitnom. Biztos a honoráriumomat hozza.“ Mégsem ment ajtót nyitni. Arra gondolt, milyen szép így az élet, Annával az üzletben, a honoráriummal az ajtó előtt, a könyvelési aktákkal a munkahelyén és a Nobel-díjjal a svéd királynál. Minek ezt a szépséget megbolygatni. Mért ne maradhatna minden így, ahogy van. Sürgető, türelmetlen csöngetés az ajtón. Akkor a humorista óvatosan lehúzta a kabátját, kibújt a nadrágjából, félrehajtotta az ágyán a paplant, nesztelenül alája feküdt, betakarta magát, körös-körül jól betömte a takaró és az ágy közti réseket, a paplanhuzat szélét a szeme fölé húzta, és meghalt. Török Elemér horgászás Naponta látom a messze kanyargó alázatos folyót hasogatják vidám halak felette hatalmas égbolt nézem a csendes öregeket a csomagtartón egy-egy köteg fű mint hajdan a saroglyákban régi sorsuk legendáját viszik a fűbatyukban Be jó partján moccanatlanul ülni így hozza őket haza alkony után valami remény észre sem veszem mikor fonja bajszomba a szél az alkonyt. télen Mint óriási kucsma feketlik a szürnyegi hegy a békés mezők népe karikázik hazafelé mögöttünk gabonák zöldje árad a föld népe nyáron rég elhervadt arcukon a szüretek derűje a rétek és dombok fényköre beivódott testükbe tegnap még alázatosan vetettek ma visszahulltak a mindenség-csendbe s egy pohár bor mellett legendás gazda-múltjukat emlegetik mely kiperegett ujjaik közül mint kalászból a mag s várják az eljövendő nyár kenyér-ígéretét.
